Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

„Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az egyes ágazatok képviselőivel, így a közúti szállítás helyzetéről napi szinten kapjuk a friss információkat” – mondta Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára arról is beszámolt, hogy a magyar szállító cégek pozícióinak megerősítése érdekében megtehető lépésekről a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete vezetőivel is éppen egyeztetéseket folytat a szaktárca. Schanda Tamás hozzátette: az áruszállítással foglalkozó cégek és a munkatársaik teszik lehetővé azt, hogy a magyar emberek hozzájussanak az üzletekben azokhoz a termékekhez, amelyeket meg szeretnének vásárolni – ezért köszönet illeti a szektor dolgozóit, vállalkozóit.

Mint mondta, most az egészség és az élet védelme a legfontosabb, de közben a magyar gazdaságra is figyelni kell. „Az elmúlt tíz évben is azt vallottuk, hogy patrióta gazdaságpolitikát kell folytatnunk. Ez a szemlélet most, hogy az egész világgazdaság bajba került, különösen fontossá vált” – jelentette ki. A miniszterhelyettes rámutatott: minden magánember és vállalkozás tehet annak érdekében, hogy minél kisebb kár érje a gazdaságot és a magyar cégeket. „Együtt, közösen mérsékelni tudjuk a károkat. Ennek a legegyszerűbb módja, hogy ha tehetjük, hazai árut vásárolunk, és hazai vállalkozások által nyújtott szolgáltatásokat választunk” – hívta fel a figyelmet a miniszterhelyettes.

Hozzátette, különösen fontos, hogy aki teheti, magyar fuvarozó céget válasszon az áruja szállíttatásához, hiszen ez a szektor nagy kihívásokkal szembesül most. „A járvány eleve nehéz helyzetbe sodorta őket, most azonban az uniós bürokraták is tetézni készülnek a bajt. Brüsszelben ugyanis egy olyan javaslatot készítenek elő, amelyik nemhogy a problémák megoldását segítené, hanem további károkat okozna. A szabályozási kezdeményezés ráadásul ellentétes a munkavállalás, az áruk és szolgáltatások mozgásának alapvető szabadságjogaival is” – fejtette ki a miniszterhelyettes. Mint mondta, a magyar kormány és több másik tagállam is küzd a megfelelő fórumokon az új rendelkezés ellen.

 

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.