2020. december 11. - 08:30
Megküzdöttünk a jogainkért, visszautasítottuk a zsarolást és mindazt, ami nem elfogadható nemzeteink számára, a vita ugyanis nem csak a jogállamisági mechanizmus körül folyt, tétje az Európai Unió jövője volt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
A Lengyelország brüsszeli uniós képviseletén Mateusz Morawiecki
lengyel miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a
kormányfő azt követően nyilatkozott, hogy az Európai Tanács
csúcsértekezletén megállapodás született az unió hosszútávú
költségvetéséről és a hozzá kapcsolódó helyreállítási
csomagról.
A kormányfő nyilatkozatában hangsúlyozta, az elért
eredményeknek nagyobb horizontja van, mégpedig az Európai Unió
egységének megvédése. A megállapodás jó eredményt jelent Európa
jövője szempontjából, ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai
Unió csak nemzetek közösségként tud működni - emelte
ki Orbán Viktor.
Szavai szerint a vita nem csak a
jogállamisági mechanizmus körül folyt, tétje az Európai Unió jövője
volt. A megállapodás egyértelművé tette azt is, hogy az Európai
Unió a nemzetek és az államok közösségét és szövetségét
jelenti.
"Elvégeztük a feladatunkat legjobb tudásunk szerint, most a nemzeti
palamentek feladata, hogy megvitassák és elfogadják azt, amit
elértünk" - fogalmazott.
Aláhúzta, a megállapodás az európai
szerződések védelmét jelenti, a mechanizmust nem lehet politika
célokra használni. Kiemelte annak jelentőségét is, hogy a
csütörtökön elért megállapodást csak a tagállami vezetők
egyhangúsága mellett lehet megváltoztatni.
Elmondta, azt is, hogy a vétó nem a politikai törekvések
kifejezésének eszköze, hanem az európai szerződésekben rögzített
törvényes és jogos eszköz. Orbán Viktor azt is közölte,
Magyarország élni fog azzal a jogával, hogy a jogállamisági
mechanizmusról szóló rendeletet az Európai Unió Bírósága elé viszi
annak megállapítására, hogy összefér-e az uniós joggal.
"Szeretem az országomat, szeretem a népét,
s ha bármilyen eredményt érünk el, az csak annak köszönhető, hogy
motiváltak vagyunk és céltudatosak" - fogalmazott.
A magyar egy nagyszerű nép, amely megérdemli, hogy tisztességesen
bánjanak vele - tette hozzá Orbán Viktor.
Mateusz Morawiecki az elért eredményről azt mondta, az a visegrádi
négyek (Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia) közös
munkáját dicséri, és a lojalitás egyértelmű jelzését küldi a
visegrádiak mellett minden európai partner számára.
Kiemelte, a megállapodás erősebb jogi
garanciákat biztosít a jogállamisági mechanizmust illetően, mint a
javaslat két héttel ezelőtti változata a nehéz és feszültséggel
terhelt tárgyalásokat megelőzően.
A lengyel miniszterelnök megerősítette,
Lengyelország követi Magyarországot a tekintetben, hogy az uniós
bíróság véleményét kéri a mechanizmus európai szerződéssekkel való
összeférhetőségét illetően. Közölte, hogy még nem döntötték el,
hogy a keresetett külön, vagy együtt nyújtja-e be a két ország.
"Jogunk van ehhez, így fogunk tenni" -
tette hozzá Morawiecki.
A csütörtökön kezdődött, kétnaposra tervezett uniós csúcstalálkozón
megállapodás született az Európai Unió következő többéves
költségvetésről, a koronavírus-járvány utáni helyreállítási
alapról, valamint az uniós kifizetésekhez kötött jogállamisági
mechanizmusról.
Információk szerint a huszonhét tagország
vezetői által