Nincs időd az egészségre, lesz időd a betegségre – tán az írott történelemmel egyidős közhely, hogy a hosszú élet titka a megelőzés; nincs kultúra, ahol ne találnánk nyomát az efféle bölcsességek sokaságának.

Hová tűntek napjainkra eleink intelmei? Többek között erre a kérdésre keres választ és szembesít a megoldással a Médiaunió idei kampánya, ami a „4-ből 3” kijózanító címet viseli. Az elszomorító adat maga a valóság, hiszen a vezető halálokokból bekövetkezett halálesetek háromnegyede korai stádiumban felismerhető, így nagyrészt gyógyítható. Lenne!

Ehhez azonban mi is kellünk; férfiak és nők, teltek és vékonyak, fél- és egészségesek, idősek és fiatalok egyaránt. Meglepő, hogy ez utóbbi, felnövekvő generációk leginkább. Minél hamarabb tudatosítjuk a prevenció fontosságát, annál korábban lesz mindennapjaink része a felelős tudatosság önmagunkkal szemben.

Genetikai sajátosságok, vírusfertőzések, de a táplálkozás, a mozgásszegény életmód, különböző függőségeink is hozzájárulnak szervezetünk leépüléséhez. Kevesen tudják, hogy a rendszeresen ajánlott szűrővizsgálatok általában ingyenesek, bizonyos típusaik az egészségügyi központok mellett patikákban is elérhetőek, ahol mindemellett a védőoltásokkal, gyógyszeres megelőzéssel kapcsolatos tanácsadással is rendelkezésre állnak.

A Médiaunió Alapítvány tagjai, a felkért civilek és más szervezetekből érkező szakértők, orvosok, egészségügyi dolgozók, kutatók, illetve nem utolsó sorban a Richter Gedeon Nyrt., mint szakmai partner összefogásával június 5-én országos méretű, többlépcsős médiakampány indult

A 2017-es társadalmi célú reklámfilm koncepciója a Springer & Jacoby Budapest reklámügynökség kreatívötlete, amit Spáh Dávid – több, korábbi kampányfilm rendezője - álmodott filmre. – „Nagyon jó érzés, ha valaki azt mondja az embernek, hogy nyugodjon meg, még nem tette magát teljesen tönkre! A film arról szól, hogy milyen hirtelen tud egy egyébként szűrhető betegség véget vetni mindennek… Mikor egy egész család roppan bele a veszteségbe.”

Az ügynökség szövegírója Szántó Dénes szerint, a film komor hangulata ellentmondást nem tűrően szembesít a magunkkal és környezetünkkel szembeni felelősségünkkel.

A kezdeményezésben résztvevők mindegyikéhez hasonlóan a Kultúrpart Csoport is pro bono vállalta a közreműködést, mint PR és kommunikációs ügynökség. Hamarosan debütál kampányszerverük, ahol a szűrés témakörében folyamatosan frissülő tartalmakat érhetnek el a sajtó képviselői és a felhasználók.  Emellett elindult egy microsite, mely a szűrések fontosságról és a vizsgálatokról nyújt információt. A honlap nem és kor szerinti bontásban ad eligazítást a javasolt szűrővizsgálatokról.

Ma Magyarországon az Európai Unió átlagához képest kétszer annyian halnak meg 65 éves koruk előtt olyan egészségügyi okok miatt, amelyek szűréssel, védőoltással megelőzhetőek lennének. A tudomány exponenciális fejlődése okán egészségügyeink előtt is új távlatok nyílhatnak hamarosan, amikor nanotechnológiai berendezések vizsgálják majd szervezetünket, s hívják fel a figyelmet okos telefonjainkon keresztül: eddig, és ne tovább!

De addig? Csak egy keveset tegyünk meg magunkért és szeretteinkért, hogy testünk lehessen a lélek temploma, amíg megadatott. Ehhez bizony kellenek az adatok, mint a számok a lottó ötöshöz…

Ez a honlap nem és kor szerinti bontásban ad eligazítást a javasolt szűrővizsgálatokról. Kattintson ide!

A Budapest rovat további hírei

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...
A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett.

A címlapról

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.