2020. november 10. - 15:59

Egész Európában romlik a járványhelyzet, egyre több a kórházi ellátást igénylő beteg, és minden egyes nappal egyre több a teher a kórházi dolgozókon.  Kitartásukat, áldozatos munkájukat ezúttal is köszönjük. Emellett fontosnak tartjuk, hogy a járvány idején is anyagilag is nő az orvosok és az ápolók megbecsülése. Zajlik az ápolók több éves átfogó béremelési programja, a novemberi 20%-os béremelés után 2022. januárjában újabb 30%-kal emelkedik a  bérük, és jövő januártól elindul minden idők legnagyobb orvosi béremelési programja is.
 


A Kormány 2010-től kezdődően kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését, mindezt jól tükrözi, hogy a legnagyobb arányú bérnövekedés ebben az ágazatban zajlott. Az orvosok és szakorvosok illetménye 2010 óta átlagosan 2,5-szeresére nőtt és idén a Kormány - a Magyar Orvosi Kamara javaslatának elfogadásával - végrehajtja minden idők legnagyobb orvosi béremelését. 2023-ra egy kezdő rezidens orvos jelenlegi 255 ezer forintos fizetése 687 ezerre emelkedik, egy 40 év szakmai tapasztalattal rendelkező szakorvos 525 ezer forintos fizetése pedig 2 millió 380 ezer forintra nő.

Az egészségügyi szakdolgozók átfogó béremelési programja jelenleg is tart, amire a kormány idén 82 milliárd forintot fordít. Ennek köszönhetően mostanra minden egészségügyi szakdolgozó 42%- kal keres többet, mint két évvel ezelőtt, 2022-re pedig egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja hazavinni annak, mint 2019-ben. Mindez a 2018-ban elfogadott többéves béremelési programnak köszönhető, amelynek harmadik lépcsőjéhez november elsején érkeztünk. Ekkor újabb 20 százalékkal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók bére, aminek következő, 30%-os állomása 2022. januárjában esedékes. Mindezeken felül az ápolói pályára készülő fiatalokat havi 40 ezer forintos ápolói ösztöndíjjal támogatjuk és az ápolók lakhatási körülményeit is javítjuk, országszerte megújulnak a nővérszállók és újak is épülnek.

A Kormány 2016-2018 között a mentősök áldozatos munkáját is kiemelten elismerte, amikor 67%-os bérfejlesztést hajtott végre, ami 2018. január 1-től újabb 10%-kal egészült ki.

Gondoskodott a kormány a rezidensekről is: pályakezdésüket, szakmai megbecsültségüket és a hazai munkavállalásuk elősegítését 2011 óta a Rezidens Támogatási Program Ösztöndíj segíti, amelyre a Kormány  20,2 Mrd Ft-ot biztosított és indulása óta csaknem 6000-en vették igénybe. Ennek is köszönhető, hogy az orvosi egyetemeken 30-50%-kal többen végeznek, mint egy évtizede, így a működési engedéllyel rendelkező orvosok száma 34 000-ről 39 000-re emelkedett.

A nemzeti kormány kiemelt célja, hogy az egészségügyi dolgozók megkapják a megérdemelt társadalmi és anyagi elismerést, hogy biztosítottak legyenek számukra a megfelelő munkakörülmények, és elégedetten, biztonságban élhessenek.

Ezzel párhuzamosan hazánkban az egészségügyi ellátórendszer területén is több évtizedes lemaradást pótló fejlesztések valósulnak meg. Ebben az évtizedben 915 milliárd forinttal, 76 százalékkal növelte a kormányzat az egészségügyi ráfordításokat. Az elmúlt tíz évben 91 vidéki kórházat, 54 rendelőintézetet, 107 mentőállomást újítottunk fel, mindemellett 23 új rendelőintézetet és 34 új mentőállomást hoztunk létre.

Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...

A címlapról

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.