Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az országos tisztifőorvos kivizsgáltatja, hogy megfelelő orvosi ellátást kaptak-e a fővárosi Pesti úti idősotthon lakói - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília ismertette: jogszabály szerint a kétszáznál több embert gondozó intézményekben teljes, nyolcórás főmunkaidőben dolgozó orvost kell biztosítani. A 100-200 embert gondozó otthonokban heti hat órában, az ennél kevesebb gondozottat ellátó intézményekben pedig négy órában kell orvosi ellátást nyújtani. Ez a minimum - közölte, megjegyezve, hogy a járvány ideje alatt fokozott ellátásra, odafigyelésre van szükség.

Az elmúlt napon további 56 gondozottnál állapították meg a betegséget, őket a Dél-pesti Centrumkórházba (Szent László kórház), a Korányi intézetbe és a Bajcsy-Zsilinszky kórházba vitték. Az idősek jó általános állapotban vannak, sokan "tünetszegények" vagy tünetmentesek, és senki nem szorul intenzív ellátásra vagy lélegeztetésre. Az otthonban maradottakat az intézményen belül elkülönítik - tájékoztatott.

Müller Cecília közölte azt is, hogy a honvédség bevonásával teljes fertőtlenítést rendelt el a Pesti úti idősotthonban.

Elmondta, hogy az otthonban az első igazolt eset egy dolgozó volt, de nem kizárt, hogy máshogy, másvalaki által jutott a vírus az intézmény falain belülre, akár már a zárlatot megelőző időszakban.

Emlékeztetett, hogy problémák voltak az orvosi ellátással, ez is hozzájárulhatott a tömeges megbetegedéshez. Hozzátette, ellenőrizni fogják, hogy a fenntartó fővárosi önkormányzat végrehajtja-e az azonnali rendelkezéseket.

Jelezte azt is, hogy az ellátó intézményekben, így a Pesti úti otthonban is meg kell újítani a különböző munkakörökhöz kapcsolódó tudást, ismeretet.

Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, a járvány üteme, terjedése az utóbbi napokban felgyorsult, és több megbetegedést regisztráltak volna akkor is, ha az idősotthoni fertőzötteket nem számítják az országos adatok közé. Arra kért továbbra is mindenkit, hogy tartsák be az előírt rendelkezéseket.

A húsvéti ünneppel kapcsolatban elmondta, próbálja meg mindenki elkerülni, hogy a helyzet és a bezártság okozta stresszt evéssel vezesse le. Javaslata szerint a nehezebb ételeket fogyasszuk inkább reggel, és ilyenkor se feledkezzünk meg az ünnepi rituálékról, szenteljünk ezeknek időt. A távolabb élő családtagokkal, barátokkal telefonon és egyéb online eszközön tartsuk továbbra is a kapcsolatot - hívta fel a figyelmet.

 

 

MTI 2020. április 11., szombat 13:29

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.