Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány mintegy 23 milliárd forint támogatást nyújt 32, huszonötezernél több lakosú településnek, a döntés során a kabinet a méltányosság és arányosság elveit érvényesítette - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.

    A kormány szerdai ülésén arról döntött, hogy 27, az átlagosnál rosszabb pénzügyi helyzetben lévő település számára működési támogatást, 5 nem megyei jogú városnak pedig fejlesztési célú forrásokat biztosít. A kormányzati támogatások összértéke mintegy 23 milliárd forint - olvasható a közleményben, amelyben azt írták: a döntést nem pártpolitikai szempontok, hanem a rászorultság, az arányosság és a méltányosság elvei határozták meg.
    A Miniszterelnökség közölte: kormánypárti és ellenzéki települések egyaránt részesülnek a kormányzati pluszjuttatásokból. A többi település esetében a kormány a gazdaság újraindítását célzó helyi beruházásokat fog támogatni.
    A főváros és a budapesti kerületek vonatkozásában a kormány szerdai ülésén arról is határozott, hogy ezen önkormányzatok számára egyelőre nem biztosít pluszjuttatásokat.
    Hozzátették, Budapest gazdasági teljesítménye az országos átlag kétszerese, fejlettsége az uniós átlag 151 százaléka. A főváros emellett jelentős pénzügyi tartalékokkal is rendelkezik: pénzeszköz- és állampapír-állománya meghaladja a 120 milliárd forintot - áll a közleményben.
    Azt írták, Budapesten mind költségvetési, mind uniós forrásokból jelenleg több ezer milliárd forint értékben zajlanak közlekedési, energetikai, egészségügyi, oktatási, városrendezési és egyéb infrastrukturális fejlesztések. Emellett a kormány a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) 20 százalékát, mintegy 500 milliárd forintot tervez budapesti, további több száz milliárd forintot pedig az agglomerációt célzó fejlesztésekre fordítani.
    A kormány által a szerdai döntéssel támogatott települések listája a kormányzati portálon található - tudatta a Miniszterelnökség.
    A közleményben emlékeztettek arra, a kormány a múlt év végén adócsökkentést hajtott végre, 1 százalékban korlátozta a kisvállalkozók helyi iparűzési adójának felső határát, ezzel mintegy 150 milliárd forintot hagyott a koronavírus okozta válság miatt nehéz helyzetben lévő kisvállalkozásoknál.
    Kiemelték, az adóterhek csökkentése a munkahelyek megvédését segíti. A kormány ekkor arról is döntött, hogy a 25 ezernél kevesebb lakosú települések számára a kieső iparűzésiadó-bevételeket teljes egészében megtéríti. Ez körülbelül 50 milliárd forintnak megfelelő összeg.
    A kormány 2021 tavaszán Balla György miniszteri biztos és Fürjes Balázs államtitkár vezetésével minden 25 ezernél több lakosú település önkormányzatával egyeztetett, ennek során a felek áttekintették a települések pénzügyi helyzetét, különösen azok költségvetését, a kieső adók mértékét, az adóerő-képességet, valamint a rendelkezésre álló pénzeszköz- és állampapír-állományt - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.