Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként újabb kormányzati intézkedés segíti az állampolgárok egészségének védelmét és a vállalkozások működését.

A hatósági engedélyezés helyett bejelentéssel is végezhető lesz a legtöbb tevékenység, ezáltal is csökkenti a kormány az ügyintéző-ügyfél találkozások számát, valamint a vállalkozások adminisztrációs terheit. A bürokráciacsökkentő intézkedésnek köszönhetően akár a bejelentéstől számított kilencedik naptól szabadon elkezdhető lesz a kívánt tevékenység.

Új rendeletet alkotott a kormány a veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről és az ellenőrzött bejelentésről. A változtatás lényege, hogy az engedélyköteles  tevékenységek - egyes kivételekkel -már az elektronikus úton - ügyfélkapu, online űrlap segítségével vagy email útján - történő bejelentést követően gyakorolhatók lesznek.  Így sok más ügy mellett például az üzletek működésének engedélyezése, vagy egy építmény használatba vételének engedélyezése is lényegesen egyszerűbbé és gyorsabbá válhat a rendeletnek köszönhetően.

Amennyiben a hatóság nyolc napon belül nem tiltja meg a tevékenység végzését, úgy az szabadon gyakorolható a kilencedik naptól. Abban az esetben, ha másik szakhatóságot is be kell vonni a folyamatba, a határidő 12 napra módosul. Az egyszerűsített ügyintézés csak az eljárást egyszerűsíti, a bejelentésben szereplő tevékenység folytatásához jogszabályban meghatározott feltételek teljesítése alól nem ad felmentést.
    A hivatalok többek között akkor tilthatják meg a tevékenység végzését, ha az az egészség, élet vagy a környezet biztonságát veszélyeztetheti, kárt okozhat, továbbá, ha a bejelentés hiányos, vagy visszaélésszerű joggyakorláshoz vezethet. A határidőn belül megtiltott tevékenység esetén a hatóság - az eddigi szabályok szerint - teljes körűen lefolytatja az engedélyezési eljárást. Az újfajta, úgynevezett ellenőrzött bejelentés nemcsak kisebb adminisztrációs terhet ró a vállalkozásokra és magánszemélyekre, de az illetéknek vagy igazgatási szolgáltatási díjnak is csak az ötven százalékát kell befizetni, amennyiben nem szükséges az engedélyezési eljárás.

A rendelet nem terjed ki azokra az ügyekre, amelyek esetén nemzetközi vagy uniós szabályozás alapján mindenképpen szükséges az engedélyezési eljárás, így például a tűzfegyver megszerzéséhez és tartásához ezentúl is szükséges az eljárás lefolytatása. A rendelet továbbá nem vonatkozik a hatósági bizonyítvánnyal, igazolvánnyal és nyilvántartással összefüggő ügyekre, valamint azokra sem, amelyek során a hatóságnak kell mérlegelnie valamilyen pénzbeli vagy természetbeni juttatás megállapítását. A rendelet  további ügycsoportokat is felsorol, amelyek esetén továbbra is szükséges az engedélyezés, ilyenek többek között a gyámügyi és gyermekvédelmi eljárások, a jármű műszaki vizsga, a honosítás és az eredetvizsgálat vagy a bányászattal, veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek.
    Évente 3-4000 különböző eljárásfajtában közel 25 millió engedélyezési eljárást folytatnak le a kormányhivatalok és más közigazgatási szervek. A mostani rendelet illeszkedik a már korábban meghozott, bürokráciacsökkentést célzó intézkedések körébe, amelyek által a kormány több lépésben csökkentette az eljárások számát, eltörölte vagy mérsékelte az illetékeket, és rövidítette az ügyintézési határidőket.


    Kiadó: Miniszterelnökség
 

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.