Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Tánc-szín-játék címmel jelent meg Zs. Vincze Zsuzsa koreográfus, dramaturg, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetőjének könyve, több évtizedes alkotói munkájának lenyomata.

A kötet olyan történelmi táncjátékok, táncdrámák, mesejátékok és tánc-szín-játékok forgatókönyvét, szövegkönyvét és librettóit tartalmazza, amelyek nyomán kivételes előadások születtek - áll a Magyar Nemzeti Táncegyüttes MTI-hez eljuttatott közleményében.
    A könyvbemutatót október 27-én tartják a Magyar Nemzeti Táncegyüttes SZRLM című produkciójának premierje előtt a Müpában. A Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa közös alkotómunkájának válogatott, tematikus koreográfiáit felvonultató, egyetlen alkalommal műsorra tűzött produkciót a Müpa Fesztivál Színházában láthatja a közönség.
    A két alkotó pályája alatt számos történelmi tablót, drámai előadást, táncjátékot hívott életre, amelyek közül az esten több ikonikus koreográfia is újra látható lesz. Vörösmarty Mihály, Arany János, József Attila és Móricz Zsigmond alkotásai által ihletett koreográfiák kaptak helyet az előadásban.
    A most megjelent kötetben megtalálható művek Zs. Vincze Zsuzsa szerteágazó művészeti tevékenységének írásos változatát mutatják be.
    Mint írják, Zs. Vincze Zsuzsa, Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom-néprajz szakán szerzett diplomát. Táncos pályafutása az akkoriban induló táncházmozgalomban teljesedett ki. Egyetemistaként néptáncot és népdalokat tanított több táncházban, az elsők között tartott gyerektáncházakat.
    Az 1980-as évek közepén kötelezte el magát a hivatásos néptáncos pálya mellett; férje, Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus közvetlen munkatársaként, alkotótársaként. Először mint táncos szólista, majd tánckarvezető, jelenleg mint koreográfus, dramaturg, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője. Hosszú évtizedeken keresztül tanított férjével együtt magyar néptáncot a hazai néptáncegyüttesek szinte mindegyikében, csakúgy, mint külföldön.
    A Magyar Tudományos Akadémia társadalmi gyűjtőjeként gyakran vett részt táncgyűjtéseken, néprajzi gyűjtéseken Magyarországon és Erdélyben. Az együttesben végzett pedagógusi, koreográfusi és vezetői munkája mellett több mint húsz éve ír rendszeresen forgatókönyveket, szövegkönyveket táncjátékokhoz, színpadi darabokhoz.
    Sokféle feladatot vállalt: nemcsak forgatókönyvíróként, dramaturgként, de koreográfusként, jelmeztervezőként, hanem gyakran társrendezőként is tevékenykedett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásainak létrehozásakor.

Forrás: MTI

 

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.