Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2015. szeptember 7-étől, hétfőtől már használhatják az autósok azt a P+R parkolót az Etele téren, ami a metróberuházáshoz kapcsolódva a Volán pályaudvar mögötti területen, a Somogyi út meghosszabbításában épült 221 férőhellyel.

Az M4-es metróvonal tavaly márciusban átadott első szakaszának legfontosabb célja a belváros tehermentesítése, a felszíni közúti – elsősorban autós – forgalom fokozatos csökkentése. Ebben jelentős szerepet töltenek be a metróberuházáshoz kapcsolódóan épülő P+R parkolók, ahol az agglomerációból, illetve a külső kerületekből érkező autósok egy része lerakhatja járművét és metróval, villamossal, autóbusszal vagy kerékpárral folytathatja útját. A Kelenföld vasútállomás térsége ebből a szempontból kiemelten fontos városrész: az új metróállomás, a majdani autóbusz-terminál, illetve a Budaörsi úti új, kétszintű közúti csomópont mellett itt létesül a legtöbb új parkoló.

A metróprojekthez kapcsolódóan a kelenföldi végállomás térségében négy helyszínen – az Európai Unió felé történt vállalásnak és a Fővárosi Közgyűlés döntésének megfelelően – összesen közel 1500 új P+R parkolóhely létesül. Két parkoló épül az Etele téri oldalon: az egyik a hétfőn megnyíló, 221 férőhellyel, a másik a Somogyi út és a Gyergyótölgyes utca sarkán, a jelenlegi ideiglenes parkoló helyén, 247 autónak biztosítva parkolási lehetőséget – ez utóbbi építése is befejeződik a tervek szerint 2015 decemberében.

A metróállomás és aluljárórendszer Őrmező felé eső oldalán a Péterhegyi úti ideiglenes autóbusz-végállomás melletti terület ad helyet egy harmadik, 485 férőhelyes parkolónak, melynek jelenleg a befejező munkálatai zajlanak – azt várhatóan szeptember végén, október elején vehetik majd birtokba az autósok. A három P+R parkoló együttesen valamivel több mint nettó 670 millió forintból valósul meg. 

Mindezeken túl, szintén az őrmezői oldalon, a MÁV Kelenföld vasútállomáshoz kapcsolódó, használaton kívüli vágányainak helyén is létesül egy kb. 500 férőhelyes P+R parkoló két ütemben, a kapcsolódó nyílt közbeszerzési eljárások hamarosan lezárulnak. A beruházáselem első ütemében zajlik majd – várhatóan 2015 őszétől – a MÁV-vágányok bontása és a szükséges közműkiváltásokkal a terület teljes rendezése, ezt követően pedig megkezdődhetnek a parkolóépítési munkák, melyek a tervek szerint 2016 év végéig tartanak majd.

Valamennyi, az új metróhoz kapcsolódó P+R parkoló döntő részben európai uniós forrásból fog megvalósulni.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.