Fábri Pétert életműdíjjal, Borlai Gergőt az év zeneszerzője, Major Esztert pedig az év szövegírója címmel jutalmazták az Artisjus 2021-es díjainak kihirdetésén csütörtökön Budapesten.

    A szerzői egyesület huszonegyedik alkalommal ítélte oda az Artisjus-díjakat, a harminc évnél fiatalabb alkotókat hetedik éve ismeri el Junior Artisjus-díjjal. A cél felhívni a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői munkára - szerepel az Artisjus által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
    Az Artisjus-díjat a szakma adományozza: a szélesebb körtől beérkező javaslatok alapján a zenei és irodalmi szerzőkből, valamint zeneműkiadóból álló vezetőség döntött a díjazottak személyéről. A harminc év alatti könnyűzenei szerzők díjazását egy külön erre dedikált szakmai bizottság készítette elő.
    Hét zenei kategóriában díjazták a szerzőket, valamint idén is odaítélték a tavalyi év legjobb produkciójának járó elismerést. Az elismerések ünnepélyes átadását az év folyamán későbbi időpontra tervezi az Artisjus vezetősége, ha a járványhelyzet engedi.
    Könnyűzenei alkotói életműdíjat kapott Fábri Péter dalszövegíró, fordító. Színpadi művei közül kiemelkedik a Kolumbusz, az őrült spanyol (rockopera) és az Alice Csodaországban (gyerekmusical). Dolgozott Gallai Péterrel, megjelent tizenhárom lemeze, a legtöbb dalszöveget feleségének, Kováts Krisztának szerezte, de Kern Andrásnak és Bajor Imrének is írt. Az elmúlt években Wolf Péter a szerzőtársa, vele írta Kováts Krisztának a Biblia show című albumot. "Aprólékos kutatómunka és könnyed szerkesztés; mikroszkopikus pontosság a részletekben és nagyvonalú ívek" - fogalmazott méltatásában Wolf Péter.
    Az év könnyűzeneszerzője Borlai Gergő. Tizenöt évesen profi zenész volt, ismert hazai és külföldi művészekkel játszott együtt. Dobosként, zeneszerzőként, producerként több mint ötszáz album megszületésében vett részt. A Barcelonában élő és alkotó zenész tavalyi szólóalbumát két kategóriában jelölték Grammy-díjra, idén áprilisban Fonogram-díjat kapott. "A The Missing Song című 2020-as lemezen a dobos ikonok által inspirált jazz-rock hallható. Mind a kompozíciók színvonalában, mind a dobolás terén elérte vagy meghaladta az elődöket" - írta Bágyi Balázs.
    Az év könnyűzenei szövegírójának, Major Eszternek több mint 250 megjelent szerzeménye van, kétszer kapott Fonogram-díjat. "Nagyon fontosnak tartja, hogy a dal és az előadó között erős legyen a kapcsolat, ezért a dalszerzési folyamat előtt próbálja megismerni az adott énekest" - emelte ki Sebestyén Áron. Dolgozott együtt Wolf Katival, Szekeres Adriennel, Kökény Attilával, Vastag Csabával és Tamással, Bereczki Zoltánnal.
    Az év produkciója a Random Trip, egy műfaji határokon átívelő improvizációs koncertsorozat lett. Az ötlet megálmodója és művészeti vezetője Delov Jávor, valamint Dj Q-Cee mellett változó felállásban a hazai könnyűzenei élet színe-java és nemzetközi muzsikusok lépnek fel. 2017-ben Zenehíd címmel megjelent a Random Trip első lemeze, melynek tizennyolc dalát ötven közreműködő zenész alkotta meg. "A projekt értéke nemcsak a zenei produktumban, hanem a korszakalkotó és példamutató közösségi összefogásban mérhető" - méltatta a produkciót Sebestyén Áron.
    Posztumusz Junior Artisjus-díjat kap az év elején fiatalon elhunyt Siklósi Örs énekes. 2006-ban középiskolai barátaival alapította az AWS metálzenekart, amely az elmúlt években lett sikeres. Többször játszottak telt ház előtt az A38 hajón, az Akvárium Klubban, a Barba Negra Music Clubban, számos külföldi fellépésük volt. 2018-ban Viszlát nyár című szerzeményükkel megnyerték A Dal című műsort, ők képviselték Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. "Négy albumot készített zenekarával, halála előtt az AWS ötödik lemezén, valamint első szólóanyagán dolgozott. Ez a rendkívüli teljesítmény egyben pótolhatatlan veszteség is" - írta róla Jónás Vera.
    Az év komolyzenei műve Soproni József 9 dal Czigány György verseire, valamint Horváth Márton Levente Scrollin' című zeneműve lett. Soproni József 90 éves korában idén áprilisban hunyt el. A Kossuth-díjas zeneszerző-zenepedagógus, a Zeneakadémia professor emeritusa három operát, hat szimfóniát, számos zenekari, vokális, szóló- és kamarazenei művet komponált. Rektorsága idején indult el a csembalóoktatás, újraindult az egyházzenei-, létrejött a jazz tanszék az egyetemen. "Zenéjében a részlet és műegész kettőssége, illetve ezek egyensúlya az aprólékos kimunkáltság és a nagyvonalúság jelenlétében valósul meg" - méltatta életművét Madarász Iván. Horváth Márton Levente előbb orgona, majd zeneszerzés szakon diplomázott a Zeneakadémián, ahol 2014-ben doktori fokozatot szerzett. "A Scrollin' című mű egy igazi szimfonikus zenekari faktúrában gondolkodni képes alkotó sikeres próbálkozása a meddő görgetés ábrázolására - és egyben bírálatára" - méltatja Hollós Máté.
    Az év junior komolyzenei alkotója címet Molnár Viktor zeneszerző, zongorista, tanár, kottagrafikus kapta. A Zeneakadémián diplomázott 2019-ben, művei itthon és külföldön is megszólalnak. Élő- és előre rögzített elektronikával is dolgozik, műveibe beépíti a magyar népi kultúra egy részét és a magyar irodalmat. Tavaly megnyerte a Nemzetközi Gustav Mahler Zeneszerzőversenyt. "Lírai, művészi alkat, mégis otthon érzi magát a 21. század zajos világában. Keresi a lehetőségeket, ahol megmérettetheti magát kortársaival" - jellemzi laudációjában Bánkövi Gyula.
    Az év magyarnóta-szerzője Éliás Tibor lett, aki zeneszerzői pályája mellett komoly sikereket ért el opera-, operett- és nótaénekesként is.
    Az irodalmi díjazottak névsorát az Artisjus már korábban nyilvánosságra hozta. Az irodalmi nagydíjat Márton László kapja, a többi díjazott Wirth Imre, Kiss Tibor Noé, Szolláth Dávid és Bódi Katalin.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.