Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Evolúciós Ökológiai Csoportjának és az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék Viselkedésökológiai Csoportjának tudósai. Az eredmények a Behavioral Ecology folyóiratban jelentek meg.

 A tanulmányból kiderül, hogy az egyedi madárének szintaktikai felépítése nem állandó, hanem a madár élete során folyamatosan változik, méghozzá a kor előrehaladtával egyre hosszabb, ismétlődő hangsorozatokat találunk benne - írja az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) hétfői közleménye, amely szerint az állati kommunikáció egyedfejlődésének és evolúciójának vizsgálata azért is fontos, mert segít az állatok alkalmazkodásának és párválasztásának megértésében.     

A kutatók az adatokat a Pilis-Visegrádi-hegységben gyűjtötték, összesen mintegy 200 éneklő hím egyedtől. A hímek énekükkel jelzik területük határát, ezzel üzennek a többi hímnek, de a tojóknak is, hogy itt a párválasztás lehetősége. Az ének fontos információkat tartalmazhat az egyedek fizikai kondíciójáról, egészségi állapotáról, sőt korábban szerzett tapasztalataikról.     Az eredmények szerint az éneken belül a kis hangelemek sorrendisége nem véletlenszerű, hanem hosszabb, ismétlődő szekvenciákat lehet fedezni benne. A hangelemek egymásutániságát az elemek akusztikus tulajdonságai is befolyásolják, azaz a madarak úgy próbálnak énekelni, hogy lehetőleg az egymás utáni kis hangelemek hangmagassága minél jobban különbözzön egymástól. Az így felépülő énekeket feltehetően nehezebb produkálni, mint az egy hangmagasságon kiadott hangelemeket, így a hímek tulajdonképpen saját képességeiket reklámozzák a fajtársak számára.  

   A tanulmány szerzői azt is kimutatták, hogy az idős hímek a fiatalokhoz képest rendezettebben énekelnek: hosszabb, ismétlődő szekvenciákat hallatnak, amelyekben egyedi hangelemeket használnak. Ennek a hátterében valószínűleg hosszú tanulási folyamat áll.

    A kutatóknak közvetlenül nem sikerült bizonyítaniuk a sorrendiség és a párválasztás közötti kapcsolatot, mégis feltételezhető, hogy a fajtársaknak mind a territórium megtartásában, mind a párválasztásban előnyös lehet az énekben szereplő szekvenciális szerveződésre figyelni. Az idősebb hímek ugyanis tapasztaltabbak lehetnek nem csupán az éneklésben, hanem a hímek közötti küzdelemben is, így kevésbé érdemes velük a területért versengeni. Emellett az idősebb hímek feltehetően már több tapasztalatot gyűjtöttek a ragadozók elkerülésével és a megfelelő odú kiválasztásával kapcsolatban, ami fontos szempont lehet a tojók számára párválasztáskor - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.