Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Humanoid robotok gyártása kezdődhet Magyarországon, az autóipar bevonásával – erről beszélt Palkovics László kormánybiztos egy interjúban. Az emberszerű robotok gyártása mellett az önvezető autók nagyobb térnyerését is szeretné megvalósítani a kormány, Budapesten pedig tervben van egy mesterséges intelligenciával működő, felhő alapú közlekedés-biztonsági rendszer kiépítése.

Emberszerű robotok gyártása kezdődhet Magyarországon és felhőalapú közlekedésirányítási rendszer épülhet ki Budapesten – erről beszélt az Indexnek Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, aki március végén járt Izraelben. A magyar delegáció látogatásának célja a kormánybiztos szerint a mesterséges intelligencia területén történő együttműködési lehetőségek feltérképezése és konkrét projektek elindítása volt.

Palkovics László találkozott Amnon Shashua professzorral, a Mobileye – egy közlekedésirányítási rendszert fejlesztő cég – alapítójával, akinek a humanoid robotok gyártására szakosodott vállalatát is meglátogatta:

„Az izraeli humanoid robot teljesen úgy mozog, mintha ember volna”
– mondta Palkovics László, aki arról is beszélt, hogy a cég ezeket a robotokat kereskedelmi cégeknek fogja kiszállítani olyan munkára, amit az emberek nem tudnának elvégezni.

A kormánybiztos szerint tehát az az igazán meglepő, hogy mostanra az emberszerű gépek fejlesztése és gyártása mostanra üzletileg is megtérülő vállalkozássá vált. A kormánybiztos szerint az izraeliek és a magyar kormány aktívan keresnek gyártópartnert Magyarországon, az autóipar pedig az alapot jelentheti a humanoid robotok gyártásához, mivel a kormánybiztos szerint „a robot hasonló bonyolultságú termék, mint egy autó”. Jelenleg a gyártáshoz szükséges partnert keresik.

Önvezető autó, felhőalapú közlekedésirányítási rendszer
Az autóiparral összefüggésben kerültek szóba az önvezető autók, illetve mikor jöhetnek Magyarországra.

„Az önvezető autó már itt van”
– mondta Palkovics László, majd kifejtette: Németországban már engedélyezték a négyes szintű önvezetést, ami azt jelenti, hogy bizonyos útvonalakon emberi beavatkozás nélkül közlekedhetnek a járművek, de még szükség van egy biztonsági sofőrre (safety driver), aki a volán mögött ül. Elmondása szerint ebben Magyarország sem akar lemaradni, ezért 2016-ban engedélyezték az ömvezető autók biztonsági sofőr melletti tesztelését országutakon, valamint próbálják a német szabályozást beépíteni a magyar jogrendszerbe.

Az autóipar és önvezető autók mellett szóba került a közlekedési rendszer irányításának kérdése is, itt Palkovics László beszélt az izraeli Mobileye céggel folytatott együttműködésről is, amely az önvezető járművek fejlesztésén túl egy új budapesti projektet is magában foglal. A cég felhőalapú irányítási rendszert fejlesztett ki, ami hosszú távon persze az autonóm eszközökre, autonóm autókra vonatkozik.

„Budapesten is lenne egy felhő, ami autonóm autókat irányítana.”
„Közben feltérképezzük a fővárost abból a szempontból, hogyan szoktak közlekedni a járművek” – fejtette ki, valamint egy ilyen rendszer több szempontból is hasznos lenne a fővárosban. „Ha valami történik, abban a pillanatban az információ megjelenik a felhőben. Leegyszerűsítve, ha egy gyalogos éppen kilép az épület takarásából, és ez az információ felkerült a felhőbe, akkor bár az autó szenzora nem látja, hogy jön a gyalogos, de a felhőből kap egy figyelmeztetést, hogy ezzel kalkuláljon, mielőtt megtörténne a baj” – magyarázta.

Szóba került a mesterséges intelligenciával szembeni félelem, miszerint elveszi az emberek munkáját, Palkovics László ezt alaptalannak gondolja.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.