Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Zavartalan a koronavírus-járvány miatt március 15. óta zárva tartó Fővárosi Állat- Növénykert működése, az állatokról továbbra is a legmagasabb színvonalon gondoskodnak, a kieső bevételek egy hónap alatt elérték a 100 millió forintot.

 A Fővárosi Állat- és Növénykert költségvetési szerv, fenntartója Budapest Főváros Önkormányzata. Működési költségeit részben saját működési bevételeiből, részben a fenntartó által működési célra adott támogatásból fedezi - olvasható a Fővárosi Állat- és Növénykert MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.


    Mint írják, míg a működési kiadások lényegében változatlanok maradtak, az átmeneti zárva tartás miatt március 15-e óta kiesett bevétel meghaladja a százmillió forintot. Az állatkert rendelkezésére álló pénzeszközök és készletek azonban ebben az időszakban is lehetővé tették a kert lakóiról való gondoskodást. Az intézmény vezetése kapcsolatban áll a fenntartó Fővárosi Önkormányzattal, és közösen dolgoznak a felmerülő nehézségek megoldásán - áll a közleményben.


    Mint kiemelik, bár az állatkert március 15-e óta nem fogad látogatókat, az állatokról továbbra is a legmagasabb színvonalon gondoskodnak, így nem kell nélkülöznie a kert több mint tízezer lakójának. A takarmányellátás biztosított, mert az állatkertnek korábban beszerzett készletei, tartalékai is vannak, és a járvány a további beszerzések terén sem okozott fennakadásokat - teszik hozzá.


    Mint kiemelik, az állatkertek számára fontos küldetés, hogy természetközeli szabadidős programot, élményeket és látnivalókat kínáljanak a közönségnek, és az is, hogy terjesszék az élővilággal, a természettel kapcsolatos ismereteket, formálják a környezettudatos szemléletet.
    Mint írják, ez a tevékenység azonban nem működhet a szokott módon, emiatt a városligeti intézmény az elmúlt hetekben a szokásosnál is több hírt, képes beszámolót és kisfilmet tett közzé honlapján és a közösségi médiában.


    Emellett rendszeresen készítenek és tesznek közzé olyan anyagokat, amelyek igyekeznek pótolni a tanulmányi csoportok állatkerti látogatásait és a zoopedagógiai foglalkozásokat. Az állatkert Youtube-csatornáján, Facebook-oldalán és weboldalán megtalálható anyagoknak a pedagógusok mellett azok a szülők is hasznukat vehetik, akik otthon maradva próbálnak programot kieszelni gyerekeiknek.


    Az állatkert több kifutójánál is vannak webkamerák, ezeken keresztül az érdeklődők otthonról is megfigyelhetik az állatokat. Az oroszlánfókák tréningjét is nyomon lehet így követni, továbbá a Dél-Amerika kifutóban délutánonként azt a kistapírt is látni lehet időnként, amelynek világra jövetelét múlt héten jelentette be az intézmény.


    A közleményben kitérnek arra is, hogy az intézmény mintegy 240 munkatársa rendkívüli munkarendben dolgozik félszáz különböző munkakörben. Az állatkerti munkavállalók illetménye és juttatásai nem változtak, és senkinek nem került veszélybe az állása, az intézményben most is vannak meghirdetett álláshelyek - írják.
    Mint írják, számos lehetőség van támogatni az állatkertet, amelynek van alapítványa, számlaszáma a honlapon hozzáférhető. Az Állatkerti Alapítvány a napokban egy új adománygyűjtő felületet is indított.

(Forrás: MTI)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.