Újabb 3 milliárd forint áll a kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar kutatók rendelkezésére. A jövő évi Élvonal kutatási kiválósági programra 2021. február 16-ig lehet pályázni - jelentette be Schanda Tamás.

 Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye idézte a parlamenti államtitkárt, aki hozzátette: a koronavírus-járvány is rámutatott, hogy a gazdaság szinte minden szegmensében nagy szükség van a tudományos kutatások eredményeinek minél hatékonyabb alkalmazására, valamint az új, kreatív, innovatív megoldásokra, hiszen ezek stabilabbá és eredményesebbé tesznek bármilyen céget.
    "Ezért is támogatjuk elkötelezetten a magyar kutatókat minden területen" - mondta.
     Az ITM szakpolitikai támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kezelésében induló pályázaton ismét tematikus megkötés nélkül lehet indulni. Olyan kutatók nyújthatják be a pályázatukat, akik az Európai Kutatási Tanács (ERC) programjaiban megfelelő szakmai értékelést értek el, de nem jutottak forráshoz, illetve akiknek az elmúlt három évben zárt, vagy jövőre zárul nemzetközi kutatási projektjük az európai rendszeren belül - ismertette az ITM közleménye.
    A program most meghirdetett, teljes 5 éves, 3 milliárdos keretéből jövőre 600 millió forint áll rendelkezésre, amely 10-12 nyertesnek biztosít majd projektenként akár 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást.
     Az Élvonal kutatási kiválósági program a legdinamikusabb alkotási szakaszban lévő, a nemzetközi tudományos világ élmezőnyébe tartozó, kutatásaikat Magyarországon megvalósítani kívánó kutatók számára nyújt jelentős, legfeljebb ötéves támogatást. A pályázati felhíváson kizárólag felfedező kutatási projektekkel lehet indulni, tematikus megkötés nélkül, amennyiben a pályázó eddigi tudományos életrajza és kutatási terve megfelel a felhívásban foglaltaknak. Azok a pályázók esélyesek a támogatás elnyerésére, akik az elmúlt tíz évben nemzetközileg is számon tartott, kimagasló tudományos eredményeket értek el és kutatási tervük alapján a következő tíz évben is reális esélyük van ilyen teljesítményre.
    A tudományos teljesítmény mércéje, hogy a pályázó 2018 januárja és 2021 októbere között sikeresen lezárt vagy le fog zárni egy általa vezetett és az Európai Kutatási Tanács (ERC) által a meghatározott kategóriában támogatott kutatási projektet, illetve e kategóriák valamelyikében megfelelő szakmai értékelést ért el, de végül forráshiány miatt nem nyert támogatást - közölte az ITM.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...

A címlapról

A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.