Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Tőzsdére készül a német bérlakáspiacon aktív Available Zrt. A társaság 2025 végén jelenne meg a Budapesti Értéktőzsde Xtend platformján, majd a bevezetést követően Standard kategória lenne a cél. A cég Kelet-Németországban vásárol társasházakat a meglévő bérlőkkel együtt, és euróban fizetett, negyedéves osztalékot kínál befektetőinek.  Az Available Zrt. a magyar befektetőknek euróalapú, passzív ingatlanhozamot kínál, közvetlen tulajdonlás nélkül.
A hazai tulajdonú vállalat újszerű üzleti modellje a németországi bérlakáspiacra épít, ahol teljes társasházak felvásárlásával és professzionális üzemeltetésével kínál vonzó hozamot befektetőinek – mindezt forint helyett euró alapon. A cég vezérigazgatója és igazgatósági elnöke szerint a tőzsdei bevezetés a növekedéshez szükséges tőkét és likviditást biztosítja. Vida Imre elmondta, hogy a tőzsdei jelenlét új befektetői rétegeket is elérhetővé tesz majd, miközben átláthatóbb működést nyújt a részvényeseknek. A cég elsősorban Kelet-Németországban aktív, olyan városokban, mint Plauen, Zwickau, Chemnitz, illetve ezek környékén, de alkalmanként nagyobb városokban – például Drezdában vagy Lipcsében – is vásárol ingatlanokat. Az elhelyezkedés kiválasztásánál kulcsszempont a kedvező ár és a jó bérleti megtérülés. A keletnémet városokban az ingatlanárak jóval alacsonyabbak, mint például Münchenben vagy Hamburgban, viszont a bérleti díjak arányosan nem alacsonyabbak, így a kiadással sokkal jobb megtérülést lehet elérni. Amíg itthon egy befektetési lakás 25-30 év alatt térül meg bérbeadással, ez a német piacon akár 12-15 év alatt is megvalósulhat.
Az Available Zrt. jelenleg 10 társasházat kezel, körülbelül 50 lakás tartozik a portfóliójába, amely összesen mintegy 4500-5000 négyzetmétert tesz ki. A tőzsdei bevezetést követően a társaság dinamikus bővülést tervez: a cél 100 ezer négyzetméter lakóingatlan bevonása, ami hozzávetőleg 2200–2500 lakást jelent. A növekedés éves szinten 10 ezer négyzetmétert céloz, amelyhez jelentős tőke bevonására van szükség. A magyar befektetők számára a cég euróalapú, negyedéves osztalékfizetési rendszert kínál, amely új alternatíva lehet azok számára, akik bérbeadásból származó rendszeres jövedelemre vágynak, de nem szeretnének közvetlenül ingatlant vásárolni vagy kezelni. A cég célja a szabályozott ingatlanbefektetési társaság (SZIT) státusz megszerzése, amely a nemzetközileg ismert REIT-ek magyar megfelelője. De még ennek eléréséig is már a SZIT működési elveinek megfelelően – a profit 90 százalékának osztalékként való kifizetése, kizárólag ingatlanalapú befektetés – folytatja tevékenységét.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.