Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A nyitottság, együttműködés és részvétel jegyében új honlapot hozott létre a Fővárosi Önkormányzat, melyen bárki elmondhatja, hogy szerinte minek és milyen irányba kellene a leginkább fejlődnie Budapesten.

2020-ban új fordulatot vesz a tervezés folyamata Budapesten. A város fejlesztésének alapja a különböző szektorok közötti együttműködés, egy digitális részvételi platformon történő közös munka lesz. Az Okos Város módszertant alkalmazva, a fővárosi tervek kidolgozása során az koordinátor irodák kapcsolatot teremtenek a projektek érintettjei között, akik egy erre a célra létrejött digitális térben, később pedig párhuzamosan szakági tematikus munkacsoportokban (pl. lakhatás, klímavédelem, közlekedés) fogalmazhatják meg véleményeiket, céljaikat, elvárásaikat a fejlesztésekkel kapcsolatban.

A város működésének átalakítása tehát nemcsak elviekben igazodik a városlakók és a vállalkozók elképzeléseihez, hanem velük együtt szeretnénk kijelölni a legfőbb irányokat és beavatkozási területeket. Ezzel a céllal készült el az its2027.budapest.hu oldal, ahol amellett, hogy a tervezés folyamatáról lehet tájékozódni, kérdőívek kitöltésével máris be lehet csatlakozni a tervezésbe.

A közös (jogszabályilag egyébként Integrált Településfejlesztési Stratégia [ITS] néven futó) munkában bárki részt vehet, és olyan fontos dolgokban mondhat véleményt, mint például a Duna partjainak szorosabb kapcsolódása a városhoz, a tömegturizmus problémáinak kezelése, vagy akár új közparkok létesítése.

Sok fejlesztés megvalósítása továbbra is a rendelkezésre álló fejlesztési források függvénye lesz, amin a jelenleg kialakult gazdasági válsághelyzet nehezít. Keressük azokat az eszközöket, beavatkozásokat, amitől a város otthonosabb, szerethetőbb lesz, amit a város fejlődését fontosnak érző partnereinkkel együtt megvalósíthatunk.

A stratégia tehát nem más, mint annak összegzése, hogy a kitűzött jövőkép elérése érdekében a következő 6-7 év alatt – a rendelkezésre álló erőforrások, lehetőségek és társadalmi igények figyelembe vételével – milyen utat, milyen beavatkozásokat és eszközöket választunk, hogy azzal a lehető legjobb, legkívánatosabb eredményt értjük el – ha lehet, a leghatékonyabban.

A városvezetés elkötelezett egy élhető, zöld, versenyképes és szolidáris Budapest mellett, ahol a városlakók, civil és szakmai szervezetek is aktívan beleszólhatnak a városfejlesztés ügyeibe, és részt vehetnek a tervezési folyamatokban. Fontos tehát, hogy minél többen elmondják véleményüket, javaslatukat a város jövőjével kapcsolatban. Hogyan szolgálhatja Önt jobban Budapest?

Ötletét, véleményét vagy javaslatait már most várjuk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre, az its2027.budapest.hu címen pedig a tervezés folyamatáról és a részvétel lehetőségeiről lehet tájékozódni.

​

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

Forrás: budapest.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.