Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Gyermekcoaching tanfolyam indul

Az ösztönös és a tudatos szülők aránya nagyjából egyenlően oszlik meg Magyarországon - ez derül ki egy most elvégzett, közel 300 fő megkérdezésével készült közvélemény-kutatásból. A felmérés szerint a tudatosan nevelő szülőknek azért fontos az önképzés, mert szeretnének egészséges lelkivilágú gyermeket nevelni, hogy később kiegyensúlyozott felnőtt legyen belőlük.

Figyelemre méltó tendencia a mai Magyarországon, hogy a fiatal szülőkben mennyire nő az igény nevelésük tudatossá változtatására. Az Újrahangolás Képzési, Tanácsadói és Módszertani Központ friss felméréséből kiderült, hogy a válaszadók több mint kétharmada tanulná is a gyermeknevelést, ami nagyon bölcs hozzáállás, hiszen ez is egy életen át tartó munkafolyamat és jó, ha tudatos alapokon kezdődik meg az építkezés.

A generációs nevelés, tehát az anyák, nagymamák tapasztalatain alapuló nevelés ma már kiegészül gyermekneveléssel kapcsolatos könyvekkel, workshopokkal és képzésekkel. Éppen ezért indult el a központ alapítója, Várnai Myrtill pszichológus szervezésében az országban elsőként gyermekcoaching tanfolyam szülőknek és pedagógusoknak, kicsikkel és tinédzserekkel foglalkozó szakembereknek egyaránt.

„A most elvégzett közvélemény-kutatásban a szülők szinte teljes egésze, 94 százalékuk értett egyet azzal az állítással, hogy boldog szülő tud boldog gyermeket nevelni, és ennek érdekében egyre nyitottabbak is az önismereti munkára, amit a tanfolyamon néhány nap alatt elsajátíthatnak” – fogalmazott Várnai Myrtill.

Gátló parancsok

A szülői önismeret és a tudatos nevelés egyszeregye az úgynevezett gátló parancsok. Ezek megismerése adja mind a szülőknél, mind a gyermekeknél a tanítás alapját. Horváth Evelin, a központ vezetője és trénere elmondta: „Gyermekkorunkban szüleinktől vagy közvetlen környezetünkből olyan tiltó üzeneteket kaphatunk verbális és nonverbális, tudatos és nem tudatos formában egyaránt, melyek óriási akadályokat gördítenek felnőtt énünk elé. Olyan negatív viselkedésmintákat, szerepeket, félelmeket építenek be leginkább a nem tudatos elménkbe, személyiségünkbe, mellyel mondhatjuk, hogy a küzdelmekkel és kudarcokkal teli élet szinte garantált. Szeretnénk rámutatni a gátló parancsok sorsbeli jelentőségére és arra, hogy miért fontos foglalkozni velük. Ezek a generációs blokkok olyan jelentős elakadásokat képeznek az életútban, melynek feloldása kikerülhetetlen ahhoz, hogy kiteljesedett, harmonikus és boldog életet éljünk. A témában hamarosan megjelenő könyvünk valójában a kulcs, ami minden zárba illik.”

„A gátló üzenetek valójában olyan parancsok, amit tudat alatt ad a szülő a gyermekének. Mi is megkaptuk a szüleinktől, de odafigyeléssel megakadályozhatjuk, hogy a mi gyermekeink már ne kapják ezeket meg. Ezen a ponton jön be a tudatosság, amikor tudjuk, mivel mit árthatunk, javíthatunk, mivel mit érhetünk el, ezáltal odafigyelve nevelünk” – magyarázta a pszichológus.

 A gátló parancsok később is megmaradnak, és e mentén éli tovább az ember a felnőtt életét, ami a problémákhoz vezethet. Ezek egy idő után elavult programokká, mintákká válnak, és megakadályozzák a sikeres, nyugodt, boldog életet. Ha pedig egy szülőnek vannak ilyen programjai, akkor gyermeke életét is könnyen megmérgezheti ezekkel a blokkokkal.

Nem hatszáz dolgon kell változtatni

Az Újrahangolás Képzési, Tanácsadói és Módszertani Központ oldalán ingyenes kérdőívekkel a szülők mérni tudják, hogy ők maguk milyen gátló parancsokat kaptak meg és működtetnek, és melyeket adtak már át gyermekeiknek. Miután beazonosításra kerültek ezek a tiltó üzenetek, oldásokkal, megengedésekkel, megerősítésekkel korrigáljuk azokat, majd az új, pozitív viselkedésmódokat integráljuk a személyiségbe.

A „Ne légy gyermek” parancs esetében a szülők például saját problémájukba bevonják a gyermeket, emiatt korán fel kell nőnie, a szülők és az élet nehézségeivel foglalkoznia. Várnai Myrtill szerint nagyon hibás folyamat, ha valakinek a lánya a barátnője, mert a gyermeket valójában megterhelik szülei magánéleti nehézségei, de mivel az édesanyja barátnőként tekint rá, meg kell hallgatnia. A szerepek megtartása fontos még egy szeretetalapú szülő-gyermek kapcsolatban is.

„A 12 gátló parancs egy-egy halmazt képez, és ezekről kell modell szinten beszélgetni. Nem hatszáz dolgot kell megváltoztatnunk, hiszen az ebből eredő viselkedések tárháza nagy, elvesznénk benne, de ha jól fókuszáltan ezeket megismerjük és kigyomláljuk, változik a szülő, a gyermek és megváltozik mindenkinek a személyes élete minden területen” – zárta szavait a pszichológus.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.