Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 Augusztus 7-8-án lesznek a bárányhúst népszerűsítő Bárány napok, agrár- és turisztikai szereplőkkel megalakul a Gasztronómiai Kulturális Unió Klaszter, a juhtenyésztők kétféle támogatást is igénybe vehetnek - egyebek közt ezekről volt szó a Juh- és Kecske Terméktanács sajtótájékoztatóján hétfőn Balatonszemesen.

 Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a tájékoztatón arról beszélt, hogy az utóbbi években 900 ezer-1,1 millióra tehető a magyar juhállomány, és 600-650 ezer bárányt tenyésztenek évente. Az agrárvezetés célja a támogatáspolitikájával is az, hogy növelje a juh- és kecsketartási kedvet a gyengébben hasznosítható területeken is - mondta. "Szeretnénk, ha ismét emelkedne, és 1,2-1,5 millióra nőne a magyar juhállomány" - fogalmazott. Mint mondta, a kormány az ágazat megsegítésére anyaállatonként 1250 forint lehívható támogatást biztosít, továbbá a juhtenyésztők is élhetnek azzal a napokban megjelenő pályázati lehetőséggel, amely 50 milliárd forintos keretet biztosít állattenyésztő telepek korszerűsítésére.
    Az államtitkár beszélt arról is, hogy az életformát is jelentő juhász szakma kihalóban van, ami nehézséget jelent az ágazatban, ezért a szakképzésben is nagyobb figyelmet kívánnak fordítani erre a területre, az állatfaj fenntartására.
    Kukovics Sándor, a Juh Terméktanács ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a spanyol INTEROVIC társ-szervezettel közösen nyertek uniós pályázatot "Bárány- és Kecskehús Promóciós Kampány" néven, mely program 2018-ban indult és 2020 végén záródik, de már pályáznak a folytatásra. A kampány részeként rendezik meg minden évben a kétnapos Bárány napokat, éttermekben, kiskereskedelmi láncok üzleteiben kóstoltatva bárányhúsból készült ételeket. Sikerként értékelte, hogy az induló évben 25, tavaly 56, idén több mint száz étterem csatlakozott az akcióhoz. A tapasztalatok szerint a jól elkészített bárányhúst kóstolók a saját konyhájukban is szívesen elkészítik az ételeket.
    Kukovics Sándor beszélt arról is, hogy várhatóan októberben megalakul a Gasztronómiai Kulturális Unió Klaszter. Ebben a turizmus, a vendéglátás, az agrárium, valamint a kreatív ipar működik majd együtt kampányokban, hogy jobban kihasználják az ágazatok közötti gazdasági, promóciós és pályázati lehetőségeket. Hangsúlyozta, az alapvető cél, hogy a szezonális termékek közvetlenül, a lehető legrövidebb ellátási láncon keresztül jussanak el - a vendéglátás, a turizmus, a termelés és a táplálkozástudomány közreműködésével - a fogyasztókig.
    A terméktanács vezetője az MTI kérdéseire válaszolva elmondta, az 1 főre jutó uniós átlagfogyasztás juhhúsból 1,9 kilogramm évente, míg a magyar 0,35-0,38 kilogramm az utóbbi években. A bárányok több mint 90 százalékát exportálják. Jelenleg 8100 nyilvántartott juhtartó van az ágazatban, és 3-4 ezer két állatnál többel rendelkező kecsketartó, amely 20-22 ezer család megélhetését biztosítja.
    Csapody Balázs, a Pannon Gasztronómiai Akadémia képviseletében és a sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló étterem házigazdájaként elmondta, az együttműködő szervezetekkel azt vállalták fel, hogy minőségi magyar alapanyagokból, szezonális termékekkel kiegészítve mutatják be a magyar gasztronómia sokszínűségét, külföldön is. Beszélt arról is, hogy a bárány- és birkahús az 50-es, 60-as, 70-es évek vendéglátási szokásai miatt érdemtelenül került ki a köztudatból. "Mi azokat a régi alapanyagokat, azokat a régi fűszernövényeket, zöldségeket szeretnénk visszahozni, amelyek az 1800-as évek végére voltak jellemzőek. "Örülök a kampánynak, hogy fel tudjuk hívni a figyelmet arra, milyen jó ételeket lehet készíteni bárányból, birkából, juhból" - mondta.
    Csapody Bence, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatóságának projektvezetője arról beszélt, hogy a tavalyi rekord év volt a turizmusban; 16,4 millió vendég, 42,9 millió vendégéjszakát töltött el magyar szálláshelyeken. Ezzel párhuzamosan a kereskedelmi vendéglátóhelyek eladási forgalma meghaladta az 1333 milliárd forintot, ami 7,2 százalékkal több az előző évinél.
    Emlékeztetett arra, hogy az idei év még nagyobb reményekről szólt, amit a koronavírus-járvány keresztülhúzott. "Ötven nap alatt gyakorlatilag megszűnt a turizmus Magyarországon is" - fogalmazott. Az újjáéledés szükségszerűen változásokkal is jár - tette hozzá. "Ahogy a korábbi válság után történt, a szakértők most is azzal számolnak, hogy a helyi termelők és szolgáltatók szerepe meg fog erősödni az importárukkal szemben" - mondta. Beszámolt arról a kedvező tendenciáról is, hogy lassan visszatérnek az éttermek étlapjaira a régebben használt magyar alapanyagok és receptúrák. Az MTÜ kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy a magyar kulináris örökséget, hagyományokat minél többen megismerjék - hangsúlyozta.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.