Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint nagyjából szeptember környékén elindulhat a mogyoródi Forma-1-es pálya főépületének átépítésére, vagy újjáépítésére vonatkozó tervezési folyamat.

A létesítményt üzemeltető cég vezetője a jövő hétvégén zárt kapuk mögött sorra kerülő Magyar Nagydíj csütörtöki sajtóreggelijén azt mondta, "évek óta kínos, hogy megígérjük, hogy lesz fejlesztés", de a nemzetközi szövetség (FIA) és a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media türelmes volt ebben a kérdésben.
    "A héten megtörtént az áttörés, a mai, vagy a holnapi Magyar Közlönyben megjelenik az a kormányhatározat, amely egyrészt tartalmazza, hogy 2027-ig érvényes a szerződésünk és erre kormánygarancia van, valamint azt, hogy elkezdődhet a tervezési folyamat" - nyilatkozott Gyulay Zsolt. Jelezte, a tavaly kapott jelentés szerint a Hungaroring főépülete, a boxok és a versenyirányítási központ állapota már nem felel meg a nemzetközi elvárásoknak.


    "Statikai vizsgálat zajlik abban a kérdésben, hogy a főépületet átépíteni, vagy újjáépíteni érdemes, de van rá esély, hogy teljesen le kell bontani és egy újat felhúzni a helyére" - mondta az elnök-vezérigazgató. Hozzátette, hogy tervben van a boxutca mögött elhelyezkedő, úgynevezett paddock területének kibővítése, így a Forma-1 idején a csapatok mobilépületei, a motorhome-ok is nagyobb helyet kapnak, valamint a boxokat is bővítik.


    "Azt gondolom, hogy szeptemberben elindulhat a tervezési folyamat, úgyhogy valószínű, hogy nemcsak MotoGP-pálya épül Magyarországon, mert a 2027-ig érvényben lévő szerződésünk értelmében nekünk is nagyon fontos, hogy meg tudjuk tartani az F1-es futamot" - mondta Gyulay Zsolt.
    Az elnök-vezérigazgató kijelentette, az elmúlt 10 évben a magyar állam, mint tulajdonos, "nagyon komoly segítséget" nyújtott abból a szempontból, hogy a Hungaroring meg tudjon maradni, és otthont adhasson a Magyar Nagydíjnak évről évre.
    A koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorításokról Gyulay Zsolt azt mondta, már 2-3 hónappal korábban el kellett dönteniük, hogy zárt kapuk mögött, vagy nézők jelenlétében tartják meg a futamot, de a Liberty Media és a FIA is nagyon szigorú előírásokat fogalmazott meg. Ezek a szabályok nemcsak Magyarországra, hanem a másik hét - eddig bejelentett - versenynek otthont adó pályára is vonatkoznak.


    A Hungaroringen nagyjából 100 konténert építenek fel a paddock területén, itt tartózkodhatnak majd a versenyzők és a csapattagok. Az idény első két futamának otthont adó osztrák kollégákkal Gyulay elmondása szerint folyamatos az egyeztetés, amely már hónapokkal ezelőtt elkezdődött.
    Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta, a veszélyhelyzet ideje alatt sikerült "jól tárgyalniuk", ezért egy évvel szerződést hosszabbítottak, az indexálás mértéke pedig megváltozott, így nagyságrendileg hatmilliárd forintot spóroltak meg a költségvetésnek.
    Gyulay azt mondta, az elmúlt hétvégén Ausztriában 5000 koronavírus tesztet végeztek el, ezek egyike sem lett pozitív.
    Az elnök-vezérigazgató kérdésre válaszolva elmondta, ha a helyzet úgy hozza, a Hungaroring alkalmas arra, hogy október végéig bármikor - zárt kapuk mögött - újra vendégül lássa az F1-es mezőnyt, de egyelőre kérdéses, hogy a szeptember elejére tervezett Olasz Nagydíj után hogyan folytatódik a világbajnoki idény. Hozzátette, úgy tudja, a Liberty Media számos európai helyszínnel egyeztet még, és azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a sorozat ázsiai területekre még elutazik az idén.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.