Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 

Az első negyedév csapadékmentes időszaka a Balaton vízállására is kihatott, ami 1921 óta nem volt olyan alacsony, mint márciusban, a néhány esős nap csak kismértékben javított a helyzeten.

A Balatonnál száz éve nem volt példa ilyen alacsony vízszintre, amit az elmúlt hetek esőzése csak kismértékben, 104-105 centiméterre emelt.

Egészen mostanáig szélsőségesen vízhiányos állapot jellemezte a Balaton vízháztartását . A tó vízforgalma, vagyis a csapadék, a hozzáfolyás és a párolgás együttese a január–márciusi időszakban 1921 óta, vagyis amióta rendelkezésre állnak ellenőrzött adatok, a legalacsonyabb értéket mutatta

– közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Népszava megkeresésére. Hozzátették: Nem valószínű, hogy rendeződik a jelenlegi állapot, ezért az üdülési szezon végére akár 77 centiméterre is csökkenhet a vízszint. 

A tó vízgyűjtőjére a 30 év átlagának 47 százaléka hullott, tehát ez a megszokott mennyiség felét sem éri el. A hatóság kiemelte, hogy hosszan tartó aszályról van szó, ami fokozottan érinti tavainkat, a 2000-es évek óta a tavalyi már a nyolcadik alkalom volt, hogy negatív vízállást regisztráltak a Balatonnál. 

A hivatalos adatok szerint április utolsó hetében az ország nagyobb részén átlagosan 15 milliméternyi csapadék hullott, a  talajból 50–80 milliméternyi csapadék hiányzott, ami arra volt elég, hogy a föld felső rétegeit átnedvesítse, nem keletkezett hozzáfolyás a tavakhoz. 

A nyári szabályozási szintnél a 14 centivel alacsonyabb vízszint nem rendkívüli, de mindenképpen szélsőséges – értékelte a helyzetet az OVF.

A kétezres években sokszor 70 centi körül alakult a nyári vízszint, ami a balatoni turizmusban nem okozott fennakadást, a problémák az 50 centiméteres vízállás alatt kezdődnek, de 2002 óta erre nem volt példa, akkor a balatonfenyvesi homokpadnál 28 centis vízállást mértek

− mondta a lapnak Istvánovics Vera, a MTA–BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagja. A nyári vízhozam az aszály ellenére is meg fogja haladni a kritikus értékeket. 

Ahogy korábban megírtuk, a téli és kora tavaszi, kritikusan kevés csapadék minden tavunk és folyónk vízállását érintette, de a Velencei-tó élővilágát fokozottan veszélyezteti az aszály: amennyiben nem lesz bő csapadékos hónapunk, nem jobbak a kilátások, mint a tavalyi évben. 

Ez a cikk az index.hu-n jelent meg.

(index.hu)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.