Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A nyertes pályázatokat hamarosan kihirdetik, ám a java még csak itt kezdődik: a pályázóknak minden apró részletre oda kell figyelniük, hogy a kiválasztott mobilitási program sikeres legyen és a pályázatban vállaltakat maradéktalanul teljesíteni tudják.
Könnyű elveszni az Erasmus+ pályázatok útvesztőiben és ez nem csak a pályázatra való jelentkezésre igaz, de az az utáni folyamatra is. Ráadásul minden év tartogat valamilyen újdonságot, változtatást, amelyeket cseppet sem egyszerű nyomon követni. Most egy pályázati tanácsadással foglalkozó szakértő segítségével összeszedtük azokat a lényeges pontokat, amit a sikeresen pályázóknak mindenképpen érdemes szem előtt tartania.
„Az első fontos lépés sikeres pályázat esetén, hogy a támogatási szerződést a Tempus Közalapítvány kiértesítése után minél hamarabb aláírassák és visszajuttassák a Tempushoz. Ezzel párhuzamosan azt is érdemes ellenőrizni, hogy a feltöltött dokumentumok maradéktalanul megvannak-e, ugyanis ezek nélkül a támogatási szerződést nem tudja a Tempus kiküldeni. Ezek azért is nagyon fontosak, mert a fenntartóhoz a támogatási összeg csak az aláírt szerződés kézhezvételét követően érkezik meg. A kiutazó pedagógusok, munkatársak pedig csak ezek után juthatnak a támogatáshoz.” - hívta fel a figyelmet Véghné Juhász Krisztina. A szakértő azt is kiemelte, hogy olyan képzőintézményt válasszunk, aminek van tapasztalata az Erasmus+ képzésekben, és teljesíti a minőségbiztosítási követelményeket. A képzési intézményekkel kapcsolatban pedig arra  mutatott még rá, hogy az elérhető kurzusokat egy nemzetközi adatbázis listázza, amelyekből a pályázók választhatnak.
„A European School Education Platform az EU hivatalos kurzuskatalógusaként funkcionál,  ezek közül választhatnak a pályázók. Ezzel a listával kapcsolatban azonban fontos tudnivaló, hogy a cégek magukat regisztrálják, és semmilyen dokumentációt a céggel kapcsolatban nem kell feltölteniük. A pályázóknak tehát figyelniük kell arra, hogy a kiválasztott kurzus megfelel-e az előírt minőségbiztosítási követelményekben foglaltaknak. A pályázó vonható ugyanis felelősségre, ha a képzés vagy az intézmény nem felel meg a feltételeknek és akár még a támogatástól is eleshet. Olyan is előfordul, hogy egy képzés nem indul el az érdeklődés hiányában, ekkor is fontos, hogy az intézmény lekövethető legyen és ne vesszen el esetleg egy oda érkező támogatás” - tette hozzá Véghné Juhász Krisztina. A szakember praktikus szempontokra is kitért, ilyen például az is, hogy ha már az ösztöndíjat megkapta a pályázó kolléga, akkor az utazást csak akkor foglalja le, ha már a képzőintézménytől megkapta a visszaigazolást, hogy a kurzusa biztosan indulni fog.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.