Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ahogy közeledik a nyár vége, egyre több szülő szembesül az iskolakezdés jelentette anyagi terhekkel. Egy első osztályos gyermek számára összeállított tanszercsomag akár 60 ezer forintba is kerülhet, ami jelentős kiadást jelenthet a családi költségvetésben. Szerencsére léteznek olyan praktikák, melyek segítségével jelentősen csökkenthetők ezek a költségek.
A szülők többsége hajlamos a drágább márkák termékeit választani, mert azt gondolják, hogy azok magasabb minőséget képviselnek. Ez azonban nem minden esetben igaz. A piacon számos olyan termék található, amely minőségben nem marad el jelentősen a drágább változatoktól, ugyanakkor jóval kedvezőbb áron elérhető. Így azok a szülők, akik nem ragaszkodnak a prémium márkák vásárlásához, jelentős összegeket faraghatnak le a kiadásokból.
Okos választás: miért érdemes szakboltokban beszerezni az iskolaszereket?
Az online vásárlási lehetőség és a nagyáruházak kínálata csábító lehet, azonban a tanszerekért érdemes szaküzletekbe látogatni, ahol a szülők hozzáértő segítséget kaphatnak, és sok esetben a kínálat is szélesebb. A papír-írószer kereskedésekben a személyes kiszolgálás előnyeit élvezhetik, hiszen tanácsadás révén olyan ceruzákhoz, tollakhoz, füzetekhez, ragasztókhoz és egyéb tanszerekhez juthatnak hozzá, amelyek valóban megfelelnek a gyermekek igényeinek és a vásárló pénztárcájának. Emellett, ezekben a boltokban vásárolva, a szülők a hazai vállalkozásokat támogatják, hozzájárulva ezzel a helyi gazdaság erősítéséhez.
„A hagyományos papír-írószer boltokban dolgozók sokszor olyan tanácsokkal tudják ellátni a vásárlókat, amit online boltokban vagy áruházláncokban valószínűleg nem kapnak meg. Például, amikor a szülők filctollat választanak, érdemes figyelni az úgynevezett íráshosszra, mert az egyes termékek esetében ebben jelentős eltérés lehet, hiszen van olyan filctoll, aminek az íráshossza 500 méter vagy a feletti, míg sokan 300 méterrel kínálják termékeiket. Az árat e szerint vizsgálva pedig sok esetben a hosszabb íráshosszal rendelkező termék a gazdaságosabb, nem is beszélve arról, hogy “környezetbarátabb” is, hiszen egy ilyen tartós terméket használva kevesebb műanyag hulladék is keletkezik. Emellett érdemes arra is figyelni, hogy nyomásálló-e a hegye (a gyermek nehezebben tudja benyomni a hegyet a házba, ami után használhatatlan lesz a termék) vagy a kupak légáteresztő-e, amitől a filctoll ugyan nem szárad ki, de a gyermekek biztonságát szolgálja, mert a kupak esetleges lenyelése esetén, azon át is tud áramolni a levegő, nem zárja el teljesen a légzést. A szakmai tanácsadás révén a szülők biztosak lehetnek abban, hogy a legjobb minőséget választják a legjobb áron, ami segít abban is, hogy a szülők nyugodtabban kezdjék el az új tanévet, tudva, hogy a legjobbat nyújtják a gyermekeiknek .
Online akkor érdemes vásárolni, amikor már kipróbálták a termékeket, és pontosan tudják, melyek azok, amelyek beváltak, így elkerülhetik a csalódásokat, és biztosak lehetnek benne, hogy a legjobb minőséget kapják a pénzükért.” – mutat rá Lőrincz Bence, a Nebulo ügyvezető-tulajdonosa.
Az iskolaszerek vásárlásakor számos apró, de lényeges részletre érdemes odafigyelni, amelyek nemcsak a termékek tartósságát, hanem a gyermekek tanulási élményét is befolyásolhatják. A színes ceruzák esetében például a bél vastagsága és elhelyezkedése kritikus szempont. Érdemes olyan ceruzákat választani, amelyek bélvastagsága legalább 3 mm, mert az jó eséllyel nehezebben törik, és tartósabb, hosszabb élettartamot biztosít. Az is számít, hogy a bél megfelelően középen legyen, különben a hegyezésnél könnyen kitörhet. Emellett fontos, hogy milyen minőségű, és mennyi pigmentet tartalmaz a ceruzabél, hiszen ettől függ, hogy milyen intenzív lesz a színe, fedése. A ceruzabél keménysége is fontos szempont, mivel ha túl kemény a hegy, akkor jellemzően kevésbé intenzív színeket ad, illetve kellemetlenül karcos, ha pedig túl puha, akkor hamar elkopik.
„Az iskolaszerek tudatos választása nemcsak pénzügyi megtakarítást jelenthet, hanem hozzájárulhat ahhoz is, hogy a gyerekek a lehető legjobb eszközökkel induljanak neki a tanévnek. A vízfestékeknél a magas pigmentáltságot érdemes figyelembe venni, mert így élénkebbek a színek, illetve kevesebb festékre van szükség. Emellett az is fontos, hogy könnyen oldódjon. Ezek egyszerűen ellenőrizhetők: ha szárazon hozzáérünk, és a festék beszínezi az ujjunkat, “festékporos lesz”, akkor jó eséllyel megfelelően pigmentált és oldódik. A gyurmák esetében pedig a megfelelően puha állagút érdemes keresni, hiszen az segít a formázásban. Ezt akár csomagoláson keresztül megnyomással is lehet érzékelni. A radíroknál szintén fontos a tesztelés: egy jól megválasztott radír nem lehet túl kemény, hatékonyan eltávolítja a grafitot, miközben nem maszatolja össze a papírt” – mondja a szakember.


A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.