Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A legfrissebb adatok szerint ma Magyarországon 114 bejegyzett nyugdíjas szövetkezet működik. Ezek a szervezetek pedig nem csak 3-5 milliárd forint értékű szerződésállománnyal rendelkeznek, de mintegy 8-12 ezer nyugdíjas visszatérését is segítették már a hazai munkaerőpiacra.

Az impozáns számok ellenére azonban nyugodtan mondhatjuk: van még tartalék a rendszerben. A szakértők szerint ugyanis közel ezer olyan hazai cég működik ma Magyarországon, amelyik igénybe tudna venni ilyen jellegű foglalkoztatási lehetőséget a munkája során.           

A tavaly ősszel bevezetett rendszer célja, hogy alacsonyabb céges közterhekkel és levonásokkal ösztönzőleg hasson a munkaerőpiacra és elősegítse azt, hogy azok a szépkorúak is visszatérhessenek a munka világába, akik eddig a koruk miatt nem feltétlenül gondoltak arra, hogy reggelente elinduljanak valamilyen munkahelyre. (Csak összehasonlításképpen álljon itt két szám azzal kapcsolatosan, hogy mit jelent ez az ösztönzés a hétköznapi gyakorlatban: amíg egy „átlagos” munkavállaló havi nettó 100 000 forintos bérének „összköltsége” 181 955 forintot tesz ki, addig ugyanez egy nyugdíjas szövetkezeten keresztül alkalmazott munkavállaló esetében csak 117 647 forint. Szövetkezeten keresztüli foglalkoztatás esetén nincs közteher, csak a szövetkezeti szolgáltatási díj kerül kifizetésre a béren felül.)

Az új rendszer “jó időben volt jó helyen”, azaz: nem csak előnyös a nyugdíjasok és a munkáltatók számára, de abban is segít, hogy az egyre magasabb kort megélő aktív és produktív nyugdíjasok is megvalósíthassák öregkori életcéljaikat, és-vagy: biztosabb és nyugodtabb öregkort biztosíthassanak önmaguk számára.

Juhász Csongor, a 14 000 főt foglalkoztató Prohuman csoport ügyvezető igazgatója összeszedte azokat a legfontosabb – ám ritkábban hallott érveket – amelyeket a hazai nyugdíjas-szövetkezeti rendszerkapcsán érdemes tudnunk:

·         Világtendencia, hogy megnőtt a nyugdíjasok részéről az igény, hogy tovább foglalkoztassák őket (Forrás: Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft.)

·         Itthon is egyre nagyobb igény van a nyugdíjasokra. A munkaerőpiacon ma érezhető és jelentős hiány van felkészült és tapaszt szakemberekből. A Vállalkozók Országos Szervezetének csongrádi elnöke szerint ma Magyarországon az élelmiszeriparban és az építőiparban van a legégetőbb a munkaerőhiány.

·         Egyre több nyugdíjas dolgozna – és ezen a téren van hova javulnunk. Az államkincstár adatai szerint ma Magyarországon 164 ezer nyugdíjas dolgozik. Az aktivitási ráta a 64 éven felüliek között hazánkban mindössze 2,4 százalék, amíg ugyanez a mutató Németországban 11 százalék.

·         Komoly társadalompolitikai haszonnal bír. Az új munkalehetőség kiváló alkalmat biztosít arra, hogy az idősek ismét közösségbe tartozhassanak, át tudják adni eddigi tapasztalataikat a fiataloknak. Ez pedig kiváló módja a generációk közötti együttműködésnek.

·         Nem csak erkölcsi, de anyagi megbecsülés is. Csak 15 százalékos személyi jövedelemadó terheli a tagi jövedelmet, más költség nem merül fel. Nem kell nyugdíjjárulékot vagy szakképzési hozzájárulást fizetni. Ez – ahogy Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára is rámutatott korábban – olyan érdekeltségi rendszert teremtett, amelyben minden szereplő számára, így a nyugdíjas munkavállalóknak, az őket befogadó, illetve általuk alapított szövetkezetnek, valamint a foglalkoztatóknak is kedvező.

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.