Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Húsz budapesti sportszövetség közösen vesz részt a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa soron következő, a Családbarát Magyarország és MOL támogatásával megvalósuló eseményén, hogy együttes kiállásukkal, sportolóik személyes közreműködésével minél több fővárosi embert döbbentsenek rá arra, hogy az egészségük megőrzése érdekében ideje elkezdeniük sportolni.  Május 25-én a Margitszigetre várják minden korosztály képviselőit, hogy ott az érdeklődők az atlétikától a harcművészetekig számtalan mozgásformát próbálhassanak ki. A szervezetek képviselői abban bíznak, hogy ezzel a kezdeményezésükkel sokak számára mutathatják meg, hogyan lehet a jövőben a sport a hétköznapjaik állandó része.

A hazai szabadidő sportolási szokásokat összegző statisztika lehangoló eredményt mutat. A legutóbbi EUROBAROMETER felmérésből ugyanis az derült ki, hogy a magyar lakosság – beleértve ebbe a körbe természetesen a budapestieket is - alig harmada végez kisebb-nagyobb gyakorisággal intenzívebb testmozgást.  Ezzel a teljesítménnyel pedig jelenleg az európai kontinens sereghajtói közé tartozunk. A Főváros karöltve a helyi sportszövetségekkel ezen a helyzeten szeretne javítani a május végi Családi Sportnap megszervezésével is.

A példamutatás sokaknak adhat inspirációt ahhoz, hogy sportolni kezdjenek. Ennek köszönhetően a rendezvényen már biztosan ott lesz Hosszú Katinka és Gyurta Dániel olimpiai úszóbajnokok is. 

A Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programsorozat fő támogatója a MOL. A vállalat 2018 nyarán kötött stratégiai együttműködést a Fővárosi Önkormányzattal, amelynek többek között a sport támogatása is része volt. A MOL szívén viseli a hazai sport ügyét: a csapatsportok támogatása, egyéni versenyzők és fiatal tehetségek segítése mellett olyan világesemények mellé is odaállt nemzeti szponzorként, mint a 2017-ben szintén budapesti központtal megrendezett 17. FINA Világbajnokság.

A május 25-ei eseményen több mint ötvenféle sportot lehet majd kipróbálni az aerob testmozgástól kezdve a kajakozáson, evezésen, rekreációs és szabadidős sportokon keresztül a labdajátékokig, illetve az extrém- és küzdősportokig bezáróan. Közel száz profi sportoló segít majd a margitszigeti helyszínen az érdeklődőknek abban, hogy kipróbálják, szakszerűen elsajátítsák az egyes mozgásformákat és első kézből kapjanak információkat, gyakorlati tanácsokat a sportosabb életmód kialakításához. A rendezvényen reggel tíztől délután hat óráig saját standdal, illetve szakmai csapattal jelen lesz a Budapesti Atlétikai Szövetség, a Budapesti Evezős Szövetség, a Budapesti Szabadidősport Szövetség, a Budapesti Torna Szövetség, a Közép-magyarországi Technikai és Tömegsportklubok Budapesti Szövetsége, a Magyar Golf Szövetség, a Magyar Öttusa Szövetség, a Budapesti Asztalitenisz Szövetség, a Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége, a Budapesti Labdarúgó Szövetség, a Budapesti Súlyemelő Szövetség, a Budapesti Regionális Judo Szövetség, a Budapesti Tájfutók Szövetsége, a Budapesti Természetbarát Sportszövetség, a Budapesti Vívó Szövetség, a Fogyatékkal Élők Budapesti Sportszövetsége, a Harci Művészetek Budapesti Szövetsége, a Családbarát Magyarország és a Budapesti Sportszövetségek Uniója.

A Családbarát Magyarország információs sátránál választ kaphatnak az érdeklődők az őket érintő családbarát intézkedésekről és lehetőségekről, illetve a július 1-jén életbelépő Családvédelmi Akcióterv részleteiről. A Kreatív Bababirodalomban bábszínház és mesefelolvasás várja a legkisebbeket, a nagyobbak pedig kézműves foglalkozásokon vehetnek részt és reflexjátékon mérhetik össze tudásukat. A legügyesebb családok társasjátékot is nyerhetnek!

A Családi Sportnapon a nemzetközi sportdiplomácia képviseletében látogatást tesz Gian Francesco Lupatelli és Hugo Alonso az Európai Fővárosok és Városok Sportszövetsége elnöke és főtitkára is, amely szervezettől Budapest erre az évre elnyerte az Európa Sportfővárosa rangos elismerést.

Főbb információk a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa címről:

A Sportfőváros programsorozatot Budapest Fővárosi Önkormányzat koordinálja annak partnerszervezete, a Budapesti Sportszövetségek Uniója irányításával, illetve olyan stratégiai partnerek bevonásával, mint a Testnevelési Egyetem.
A programsorozat célja, hogy a Sportfőváros programjain keresztül, a sportolás és az egészséges életvitel fontosságának hangsúlyozásával a lehető legtöbb budapestit – főként olyan korosztályokat és csoportokat

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.