Együttműködési megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a bécsi székhelyű Energiaközösség (Energy Community) a nyugat-balkáni zöldgazdasági átmenetet támogató tudásközpont létrehozásáról, amely a tárca irányításával működő Nyugat-balkáni zöld központ Nonprofit Kft. szervezeti egysége lesz - jelentette be Steiner Attila, az ITM körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

    Hozzátette: a központ feladata a körforgásos gazdaság koncepciójának támogatása, a magyar szakértelem és innováció, a legjobb gyakorlatok integrálása a nyugat-balkáni országok zöldgazdasági, energia-, és klímapolitikai kezdeményezéseibe. Ez hozzá fog járulni ahhoz, hogy a régió uniós integrációját felgyorsítsák.
    Steiner Attila elmondta: a klímaváltozás elleni küzdelemben konkrét lépéseket kell tenni a 2050-es, klímasemleges célok eléréséhez, ezért hirdette meg a kormány a Klíma-, és természetvédelmi akciótervet. Fontosnak nevezte a környező országok ösztönzését, ezért kezdeményezték a zöldgazdasági tudásközpont létrehozását Budapesten, ami a tárca irányítása alatt fog működni. Az együttműködés keretében a jelentős régiós problémák kezelésére nyílik lehetőség, a beruházásokban magyar cégek is részt tudnak majd venni - tette hozzá.
    Steiner Attila felidézte: az ország eddig is jelentős eredményeket ért el a szakpolitikák kidolgozásában, végrehajtásában, példaként említette a megújuló energiák elterjedését elősegítő Megújuló Támogatási Rendszer (METÁR) bevezetését. Mindezek jól hasznosítható tudásanyagot jelentenek, amelyet szeretnének a nyugat-balkáni országoknak átadni, ezzel elősegítve a munkájukat. Az Energiaközösség egyik kiemelt feladata a nyugat-balkáni energiaszektorának fejlesztése, a piacok összekapcsolása egymással, és az uniós piacokkal - sorolta. A budapesti tudásközpont szakképzések, munkacsoportok keretében fogja megosztani a tudást, tapasztalatokat a régió országainak, hogy elindulhasson a zöldgazdasági átállás. "Legyen közös cél, hogy ne csak Magyarország, hanem a Nyugat-Balkán is zöld úton járjon" - mondta.
    Kitért arra: az Európai Bizottság beruházási terve a következő hét évben mintegy 9 milliárd eurós keretet jelent a régió fejlesztésére, többek között a megújuló energiaforrások vagy a hulladékkezelés vagy a szennyvízkezelés területén megvalósuló beruházásokra. A klímavédelem támogatása Magyarország számára is stratégiai jelentőségű, kettős célt szolgál: egyrészt a térségbe irányuló magyar befektetéseket szeretnék népszerűsíteni, hozzájárulva a magyar gazdaság fejlesztéséhez, másrészt a helyi gazdaság zöldítése a fő prioritás - mondta.
    Janez Kopac, az Energiaközösség igazgatója azt mondta: a nyugat-balkáni országok eltérően állnak az uniós klímacélok integrálásában. Konkrét programok kidolgozását is tervezik. Az igazgató szerint a megállapodás aláírása is igazolja Magyarország és az Energiaközösség elkötelezettségét a tiszta energián és a fenntartható gazdaságon alapuló nyugat-balkáni jövő iránt.
    Várhelyi Olivér szomszédság és bővítéspolitikáért felelős uniós biztos videoüzenetben üdvözölte a központ létrehozását. A tudásközpont szorosan kapcsolódik az Európai Bizottság nyugat-balkáni gazdasági és beruházási terveihez is - jelezte.

Forrás: MTI

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.