Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​dr. Trippon Norbert, a Közbeszerzési Bizottság elnöke,
valamint
Karácsony Gergely polgármester, a Közbeszerzési Bizottság tagja,
mint a Közbeszerzési Bizottság 2019. szeptember 24. napjára összehívott rendkívüli ülésének kezdeményezői részére

Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Polgármester Úr!

A Közbeszerzési Bizottság 2019. szeptember 24. napján 10 óra 30 perces kezdettel megtartani tervezett rendkívüli ülésére szóló meghívót megkaptuk, amellyel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket.

A meghívót olvasva sajnálattal tapasztaltuk, hogy az ülés összehívásának módja – annak ellenére, hogy Elnök Úr közel 5 éve tagja és elnöke a Közbeszerzési Bizottságnak, így számtalan alkalommal hívta már össze feltehetően jogszabályoknak megfelelően a bizottság ülését – súlyos hiányosságokban és hibákban szenved. Ön nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy a bizottság működésének törvényességéért, annak szabályszerű összehívásáért a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának (a továbbiakban: SzMSz) 43. § (1) bekezdése alapján a bizottság elnöke felel. Az SzMSz által lefektetett szabályok nem öncélúak, ezek hivatottak ugyanis biztosítani a bizottság tagjai számára a megfelelő tájékozódás, ezzel együtt pedig a felelős döntés lehetőségét minden, a bizottság napirendjére kerülő ügyben. Az elnöki pozícióból eredő jogköre nem keveredhet össze aktuális politikai szándékaival.

A rendkívüli bizottsági ülés összehívása szabálytalan. A meghívó mellé előterjesztés, döntési javaslat nem került csatolásra. Ezzel az elnök megsértette az SzMSz 40. § (2) bekezdésében, valamint a 43. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezéseket, melyek értelmében a tervezett napirendre irányuló előterjesztés kizárólag írásban, előzetesen, a meghívó kézbesítésével egyidejűleg tehető. Ezen eljárási hibával összehívott ülésen meghozott döntés érvénytelen.

Vélelmezhető a rendkívüli bizottsági ülést kezdeményezők azon szándéka, hogy a Közbeszerzési Bizottságot a nyilvánosság előtt vizsgálóbizottságként akarják feltüntetni politikai kampánycélok érdekében, annak ellenére, hogy az SzMSz szerint ideiglenes bizottságot vizsgálati céllal kizárólag a Közgyűlés hozhat létre. Belső vizsgálat elrendeléséről pedig bármely ügyben a Főpolgármester dönthet. A Közbeszerzési Bizottságnak nincs sem felhatalmazása, sem hatásköre arra, hogy vizsgálóbizottsággá alakuljon, arra önkormányzati és hivatali vezetőket, tisztviselőket idézzen be.

Egyébiránt a patkánymentes állapot fenntartására irányuló közbeszerzési eljárás kapcsán indult per folyamatban van, a meghozott törvényszéki ítélet írásba foglalása nem történt meg, és a még kimeríthető jogorvoslati lehetőségek okán a jogvita évekig húzódhat, így az ülés összehívása nyilvánvalóan időelőtti, kizárólag aktuálpolitikai célokat kíván szolgálni.

A patkánymentes állapot fenntartása tárgyú közbeszerzési eljárás lebonyolítójaként a döntések előkészítése a Fővárosi Közbeszerzési Kft. feladata volt. A döntéseket azonban a Közbeszerzési Bizottság hozta meg. A döntés meghozatalához a Fővárosi Közbeszerzési Kft. minden lényeges információt tartalmazó iratot, dokumentumot a bizottsági tagok rendelkezésére bocsátott, azokat a tagok elolvashatták, megismerhették (volna), sőt, mindez nemcsak joguk, de bizottsági tagként kötelezettségük is volt.

A bírálóbizottság a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó döntések vonatkozásában minden esetben csak javaslatot tesz a döntéshozó részére. A döntéshozó Közbeszerzési Bizottságnak lehetősége van kérdést feltenni, és egyet nem értése, kétsége esetén akár a bírálóbizottság javaslatával ellentétes döntést hozni. Ennek ellenére a Közbeszerzési Bizottság 5 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül kérdés, észrevétel és vita nélkül döntött az RNBH Konzorcium kiválasztásáról. Karácsony Gergely saját nyilatkozatában elismerten igennel szavazott.

A Főpolgármesteri Hivatal - melyet Karácsony Gergely hibáztat a kommunikációjában – mindössze annyit tett, hogy a pályázatokat és a referenciákat a Bizottság elé tárta. (Megjegyezzük, hogy elnök úr, illetve polgármester úr nem is azonosan szavaztak a döntés alkalmával.)

Nyilvánvaló tehát, hogy a rendkívüli bizottsági ülés összehívásával visszás módon saját magukat vizsgálják felül, saját korábbi döntéshozói mulasztásukat próbálják meg más fényben feltüntetni, meg nem történtté tenni, és az ezzel kapcsolatos felelősséget másra hárítani.

Az Önök által 2019.

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.