Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​A magyar önkormányzatiság 30. születésnapján helye és ideje van, hogy megerősítsük: a települési önkormányzatok szerte az országban – Bibó István szavaival – „a szabadság kis körei".

Célunknak és feladatunknak annak szolgálatát tekintjük, hogy egymástól eltérő világnézetű emberek, egymást tiszteletben tartva, egyenlő polgártársakként élhessenek együtt.

Az önkormányzatiság kereszténydemokrata hagyományait, szabadságpárti és szociáldemokrata elveit tiszteletben tartva nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is megmutatni: lehet tisztességgel és becsülettel vezetni a ránk bízott településeket, ezzel is hozzájárulva Magyarország újrademokratizálásához és a politikai kultúraváltáshoz.


Küzdeni fogunk az önkormányzati autonómia fejlesztéséért. Az állampolgárok aktív részvételével településeinket a demokrácia élő tereiként működtetjük. Helyben is helyesnek tartjuk a közhatalom megosztását, korlátozását és ellenőrzését. Az önkormányzatokra a szolidaritás központjaiként tekintünk, amelyek erőfeszítéseket tesznek az emberhez méltó lakhatás feltételeinek és a gyógyuláshoz való egyenlő esély megteremtéséért. Az egészséges, biztonságos környezethez való jog érvényesítése és a klímavédelem iránti elkötelezettség a településeink jövője iránti felelősségünkből fakad.


Sem a járvány, sem a gazdasági válság kezelése nem lehet sikeres az önkormányzatok ellenében, csakis velük partnerségben. A kormány azonban magukra hagyta a településeket, támogatás és együttműködés helyett sarcpolitikával sújtja őket. Felelőtlen politika ez, amelynek vesztesei a válság által veszélyeztetett emberek és vállalkozások lehetnek. A kormányzati válságkezelés eddigi kudarcaival szemben az önkormányzatok bevonása a garancia arra, hogy a támogatások végre ne csak a kiváltságos kevesek gazdagodását, hanem a többség javát szolgálják. Mi minden erőnkkel segíteni akarunk a településeinken élő polgároknak. Ezért kezdeményezzük, hogy az Európai Unió által Magyarországnak adott válságkezelő támogatást legalább fele részben az önkormányzatokon keresztül, lakosságarányosan használja fel a kormány. Ennek a kezdeményezésnek támogatásra hívjuk a településeinken élő polgárokat.

Karácsony Gergely, Főpolgármester
Gy. Németh Erzsébet, Főpolgármester-helyettes
Tüttő Kata, Főpolgármester-helyettes
Dorosz Dávid, Főpolgármester-helyettes
Kerpel-Fronius Gábor, Főpolgármester-helyettes
Kiss Ambrus, Főpolgármester-helyettes
V. Naszályi Márta, I. kerület polgármestere
Őrsi Gergely, II. kerület polgármestere
dr. Kiss László, III. kerület polgármestere
Déri Tibor, IV. kerület polgármestere        
Soproni Tamás, VI. kerület polgármestere           
Niedermüller Péter, VII. kerület polgármestere 
Pikó András, VIII. kerület polgármestere
Baranyi Krisztina, IX. kerület  polgármestere
Dr. László Imre, XI. kerület polgármestere           
Dr. Tóth József, XIII. kerület polgármestere         
Horváth Csaba, XIV. kerület polgármestere         
Németh Angéla, XV. kerület polgármestere         
Szaniszló Sándor, XVIII. kerület polgármestere 
Gajda Péter, XIX. kerület polgármestere   
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere
Péterffy Attila, Pécs polgármestere
dr. Csőzik László, Érd polgármestere
Nemény András, Szombathely polgármestere
Botka László, Szeged polgármestere
Szűcsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere
Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere
Gémesi György, Gödöllő polgármestere
Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere
Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere
Hegedűs Péter, Balmazújváros polgármestere
Nyirati Klára, Baja polgármestere
Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere
Leidinger István, Pomáz polgármestere
dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere
Budai Lóránt, Jászberény polgármestere
Mikola Gergely, Encs polgármestere
Schwartz Béla, Ajka polgármestere
Hiesz György, Gyöngyös polgármestere
Balogh Csaba, Göd polgármestere
Máté Antal, Nyírbátor polgármestere
Tóth József, Polgár polgármestere
Fazekas László, Albertirsa polgármestere
Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere
Szarka Tamás, Felsőzsolca polgármestere
Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere
Simonné Zsuffa Erzsébet, Pusztaszabolcs polgármestere
Karácsony Sándor József, Nagyszekeres polgármestere
Dr. Feledy Gyula

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

Forrás: budapest.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.