A 2024/2025-ös tanévtől a mateking teljesen ingyenessé tette a tanórai használatot az általános és középiskolákban dolgozó matematikatanárok számára. Eddig a hazai iskolák közel hetede csatlakozott, és csaknem 6000 tanár kapott már hozzáférést az oktató platformhoz, amely a hagyományos tantermi tanítást kiegészítve nyújt izgalmas, innovatív oktatási megoldásokat.
„A mateking célja, hogy a matematika közelebb kerüljön a fiatalokhoz, lebontsa a tantárgyat övező sztereotípiákat, csökkentse a mumusként kezelt matematika okozta szorongást és megmutassa: a matek egyszerre lehet könnyen érthető, szórakoztató és inspiráló” – fogalmazott Mosóczi András matematikatanár, e-learning platform alapítója, és a matematikát széles körben népszerűsítő könyv, A Gondolkodás forradalma szerzője. Véleménye szerint a tanárok rendkívül nehéz helyzetben vannak, hiszen a tanórákon egyszerre kell megfelelniük akár harminc diák és sokszor a szülők különböző igényeinek. „A matematika egy elvont tudományág, ezért sokak számára nehéz érthetővé és szerethetővé tenni. A mateking ugyanakkor már negyedmilliónál is több regisztrált felhasználójával bizonyítottan képes a diákok matekfóbiáját csökkenteni, és a matematikát könnyebben érthetővé tenni. Ezért egy olyan eszköz lehet a tanárok kezében, amely segíthet támogatni a diákok tanórai fejlődését. A vizuális elemek, humoros magyarázatok, a laza stílus és az interaktív feladatok együttesen mind azt erősítik, hogy a diákok az élményszerű tanulás révén könnyebben és szívesebben sajátítsák el az anyagot” – tette hozzá Mosóczi András.
A mateking órai használatában a szemléltetés, a kicsit száraz matek színesítése lehet a legfontosabb haszon, míg az otthoni használat során a hiányosságok pótlása és a gyakorlás, mindezt pedig egyéni tempóban, apró lépésekben.
A mateking tanórai használatához több olyan középiskola tanárai is csatlakoztak, amelyek hagyományosan előkelő helyen szerepelnek a legjobb magyar gimnáziumok listáján. A mateking folyamatosan figyeli a tanárok visszajelzéseit, és ezek mentén fejleszti tovább eszköztárát. A pedagógusoknak arra is lehetőségük van, hogy a programhoz kapcsolódó zárt Facebook-csoportban a matematika tanításának módszertani kérdéseiről, a tanórák színesítésének lehetőségeiről és a digitális oktatási eszközök optimális használatáról megosszák ötleteiket.
A tananyagok 5. osztálytól egészen a 12. osztályig elérhetőek, sőt felvételi felkészítő és érettségi felkészítő kurzusok is tartoznak hozzá. Ezek mellett a tanárok a matekingen található közel 60 egyetemi tantárgy közül is válogathatnak.
Még egy hónapig ingyenes a csatlakozás
Visszavonva- Részletek
A Budapest rovat további hírei
A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
A címlapról
A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
Könyvajánló
A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.
Blogok, vélemények, olvasók írásai
Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.
Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei
Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.




