Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Bug stop (1).jpg

 

Kártékony vendégek mindenki kertjében megfordulnak, csak az nem mindegy, hogy mennyien vannak. Néhány pajor, lóbogár vagy fonálféreg aligha árthat a gondosan ápolt gyepnek, de több ezer vagy milliónyi példány már komoly pusztítást végez a zsenge gyökérzetben. Mostanáig csak vegyszer kijuttatással vagy kényes mikrobiológiai szerekkel védekezhettünk ellenük, de egy új magyar fejlesztésnek köszönhetően már természetes úton is távol tarthatjuk őket a kertünktől.

 

Ha nem figyelünk oda, május végére úgy elszaporodhatnak a kártevők a kertünkben, hogy abban aligha lesz benne köszönet az idei szezon végéig.

Április végén, május elején indul a cserebogarak rajzása. Ilyenkor a nőstények petét raknak a talajba, amik kikelve pajorlárva életet élnek, majd több vedlés után gyökérrágókká válnak hároméves fejlődésük végéig. A lótetű szintén májusban az éj leple alatt párosodik és egy nyáron akár 400-500 darab petét is lerakhat. Nagy gondot okozhatnak ebben az időszakban a hangyák, a levéltetvek, a burgonyabogarak és a puszpángmolyok is, hogy csak néhányat említsünk a leggyakoribb kártevők közül.

Évről évre nagyobb a rovarkártétel

Molnár Gábor Éva kertészmérnök, a kertfuvesites.hu alapítója arról beszélt, hogy a rovarkártétel évről évre nagyobb, mert természetes ellenségeik nincsenek, ráadásul a nagy esőzések után a hirtelen felmelegedéssel nagyszámú rovarmegjelenésre lehet számítani.

„A talajlakók elrágják a gyökereket, kitúrják a palántákat, a földfelszínen élők pedig a növények levelét teszik tönkre. A pajorok a termő gyümölcsfákat a táplálékforrástól és vízforgalomtól elvágják, így azok szenvedve pusztulnak ki. A lótetű mindent megrág a konyhakertben és a gyepet is feltúrja. Ebből is látszik, hogy milyen horderejű problémáról van szó, amit érdemes időben kezelni” – fogalmazott a szakértő.

A kártevők ellen védekezhetünk vegyszerekkel, de ha természetbarát módszert szeretnénk alkalmazni, akkor maradnak a bio alternatívák. Ilyen levéltetű ellen a káliszappan, krumplibogár ellen a folyékony biológiai rovarölő szer.

Új alternatíva a talajlakók vegyszermentes visszaszorítására

Egységesen ezek egyike sem tudja kiirtani a talajlakókat, ezért Szabó István szakmérnök kifejlesztett egy technológiát, amely új alternatívát nyújt a talajban élő kártevők vegyszermentes visszaszorítására

„A fejlesztés fő mozgatórugója a talaj biológiai egyensúly fenntartása és visszaállítása. Arra törekedtünk, hogy egyszerre legyen hatékony, mindenki számára elérhető, természetes és sokoldalú a termékskála. Az újdonság, hogy az Esstence olyan technológiai folyamatokat, elemeket tartalmaz a kiváló alapanyagokon túl, mely révén hazai és nemzetközi versenyeken is rangos díjakat érdemeltünk ki vele” – fogalmazott Szabó István, a STE Sprout Technologies Kft. cég vezetője, fejlesztő szakmérnöke.

István hozzátette, hogy a speciális gilisztahumusz kiválóságát sajátos természetes technológiai elemekkel, aromás növénykeverékekkel összesítve, a mikrofauna életalkotói a biológiai optimum felé tolja, és az Esstence Bug Stop használata a kártevők számára talajon belül igen kedvezőtlen feltételeket teremt.

Korábbról jól ismert mikrobiológiai szerekkel ellentétben a tárolási és felhasználási megkötések nincsenek szorosan időkorlátba szorítva az Esstence Bug Stop használatában.

„A termékkörre alapozott kiskerti gazdálkodás és kertművelés újra sok felhőtlen örömöt adhat az emberek széles tömegeinek akár vidéken, akár a városi környezetben használva. Mindenképpen új irány, mely valós igényekre ad valós megoldásokat” – nyilatkozta Szabó István, majd hozzátette: jelenleg is számos újításon dolgozik, és tervei szerint még az idei évben piacra kerül az örökzöldek táplálására valamint a kerti tavak egyensúlyának kialakítására szolgáló terméke is, amit a kertfuvesites.hu webáruház értékesít.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.