Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészévé a cím jelenlegi birtokosai kedden - közölte a Nemzeti Színház az MTI-vel.

    Lehoczky Zsuzsát az április közepén elhunyt Törőcsik Mari helyére választották meg a nemzet színészei csaknem egyórás tanácskozás után.
    A közlemény szerint a nemzet színészei közül Bodrogi Gyula, Haumann Péter, Király Levente, Molnár Piroska, Szacsvay László, Tordy Géza és Jordán Tamás személyesen is jelen volt a Nemzeti Színházban megtartott zárt megbeszélésen, Almási Éva, Csomós Mari, Cserhalmi György és Máthé Erzsi telefonon kapcsolódott be a választásba.
    Az új nemzet színészének elsőként Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója gratulált telefonon.
    A Nemzet Színésze címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek.
    A címet első ízben 2000. augusztus 22-én adták át, legfeljebb tizenketten viselhetik, akik életük végéig havonta nettó 630 ezer forint juttatásban részesülnek.
    Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással választ színészt.
    A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, betöltötte 62. életévét, 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot - évadonként legalább egy szerepben - a Nemzeti Színház színpadán töltött.
    A nemzet színészei jelenleg Bodrogi Gyula (2007-től), Haumann Péter (2010-től), Király Levente (2006-tól), Máthé Erzsi (2000-től), Tordy Géza (2008-tól), Molnár Piroska (2011-től), Cserhalmi György (2014-től), Szacsvay László (2015-től), Csomós Mari (2017-től), Almási Éva (2016-tól), Jordán Tamás (2020-tól) és Lehoczky Zsuzsa.
    A cím korábbi birtokosa volt Agárdy Gábor (2000-2006), Bessenyei Ferenc (2000-2004), Darvas Iván (2000-2007), Garas Dezső (2000-2011), Kállai Ferenc (2000-2010), Komlós Juci (2002-2011), Lukács Margit (2000-2002), Raksányi Gellért (2000-2008), Sinkovits Imre (2000-2001), Zenthe Ferenc (2005-2006), Szabó Gyula (2006-2014), Avar István (2001-2014), Sztankay István (2012-2014), Gera Zoltán (2014), Bitskey Tibor (2014-2015), Kóti Árpád (2014-2015), Psota Irén (2000-2016), Andorai Péter (2015-2020) és Törőcsik Mari (2000-2021).
    Lehoczky Zsuzsa már tizenegy évesen színpadon volt a Szegedi Nemzeti Színházban. 1956-ban egyéves kitérőt tett a kaposvári Csiky Gergely Színházba, majd újabb öt évig a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. 1962-ben szerződött az akkor még Fővárosi Operettszínházhoz, amelynek azóta is tagja.
    Musicalekben és operettekben egyaránt láthatta a közönség. Játszott többek között a Kiss Me Kate (Kate), A mosoly országa (Mi), a Bál a Savoyban (Daisy), a Maya (címszerep), a My Fair Lady (Eliza), A nagymama  (Szerafin), a Marica grófnő (Bozsena), a Csárdáskirálynő (Cecília, Stázi), a Zsákbamacska (Reinerné), a Handa banda (Izabella), a Dobostorta (Fehérváry Jozefin), a Mágnás Miska (Nagymama), a Marica grófnő (Bozsena), a Lili bárónő (Agatha), a Menyasszonytánc (Majzikné) és a Párizsi élet (Quimper Karadek grófnő) című darabban.
    Lehoczky Zsuzsa az operett- és musicalirodalom szubrettszerepeinek kiváló megformálásáért, több évtizedes, sikerekben gazdag művészpályafutása elismeréseként 2004-ben Kossuth-díjat kapott. Művészetének további elismerései között van a Jászai Mari-díj (1966, 1974), az érdemes művész (1981) és a kiváló művész (1989) cím, a Déryné-díj (1993), valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1995). 2004-től a Budapesti Operettszínház örökös tagja, 2007-ben a Magyar Operett Napja alkalmából életműdíjat kapott.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.