Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 

Jó hír viszont, hogy csökkent a halálozások száma is.

    Júliusban 8113 gyermek született, és 10 320 fő halt meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2021. augusztus és 2022. július között a születések száma 1,2, a halálozásoké 8,8, a házasságkötéseké 7,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest – tette közzé a KSH.    

2022 júliusában:

  • 8113 gyermek született, 2,0%-kal, 167 újszülöttel kevesebb az egy évvel korábbinál.
  • 10 320 fő vesztette életét, 0,7%-kal, 68 fővel kevesebb, mint 2021 júliusában.
  • A természetes fogyás a 2021. júliusi 2108-cal szemben 2207 fő volt.
  • 7976 pár kötött házasságot, ez 17%-kal, 1624-gyel kevesebb a 2021. júliusinál.

 

Az elemzésből kiderül, hogy az elmúlt 12 hónapban 90 670 gyermek jött világra, 1,2 százalékkal, 1141-gyel kevesebb a megelőző 12 havinál. Az idei év január–júliusában 4,5 százalékkal kevesebb gyermek született, ezen belül a születések száma január–áprilisban 11, júliusban 2,0 százalékkal csökkent, május–júniusban pedig 6,0 százalékkal nőtt 2021 azonos időszakához képest.

A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,56 volt, ami megegyezik az előző 12 hónapra számított értékkel.

143 970-en haltak meg, 8,8 százalékkal, 13 832-vel kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. A halálozások száma ez év január–júliusában 13 százalékkal csökkent, ezen belül február kivételével minden hónapban elmaradt az előző évitől, a legnagyobb mértékben március–áprilisban, 29 százalékkal.

A születések száma a halálozásokénál kisebb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 53 300 fő volt, ami 19 százalékos csökkenést jelent a megelőző 12 hónap 65 991 fős értékéhez képest.

68 336 pár kötött házasságot, 7,9 százalékkal, 5858-cal kevesebb a megelőző 12 havinál. Az idei év január–júliusában 8,9 százalékkal kevesebb házasságkötés történt, ezen belül január–áprilisban 10, június–júliusban 13 százalékkal kevesebb, májusban pedig 3,6 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2021 azonos hónapjaiban.

Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 14,9 halálozás jutott. Az élveszületés 0,1, a halálozás 1,4 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2020. augusztus–2021. júliusinál, ennek következtében a természetes fogyás 1,3 ezrelékponttal, 5,5 ezrelékre csökkent. Ezer élveszületésre 3,2 csecsemőhalálozás jutott, ami közel azonos a megelőző 12 hónap értékével. A házasságkötési arányszám 7,1 ezrelék volt, 0,6 ezrelékponttal kisebb, mint az egy évvel korábbi időszakban.

(Hetek / KSH)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.