Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Pontosító jogszabályok jelentek meg szerda este a Magyar Közlönyben. Ez alapján már precízen kiszámítható, hogy mennyi saját megtakarításra van szükség egy lakás megvásárlásához, ha Babavárót is igénybe veszünk.

A Babaváró támogatás maximum tízmillió forint összegű kölcsön, amelyhez a futamidő alatt született gyermekek számától függően kamattámogatás, illetve a tartozás elengedése is kapcsolódhat. Az igénylés alapvető feltételeit jogszabályban rögzítették, amelyek egy részét tegnap kiegészítéssel megváltoztatták.

Lakásvásárlásnál a Babaváró hitel 75 százaléka számít önerőnek

Mivel a konstrukció ingatlanfedezet nélküli és szabad felhasználású, így jó megoldásnak ígérkezett egy lakásvásárlás esetén meglévő önerőnk kiegészítésére. Ezzel a megoldással akár teljesen hitelből is meg lehetett volna vásárolni akár egy házat. A teljes hitelből történő finanszírozás azonban nem áll összhangban a Magyar Nemzeti Bank azon törekvésével, hogy megakadályozza az emberek túlzott eladósodását. Emiatt a babaváró hitelnek „csak” 75 százalékát lehet önerőként használni.

Itt lehetnek a buktatók

A bankok – saját döntésük értelmében – szigorúbb szabályokat is alkalmazhatnak. A hitelminősítés minden esetben a bank önálló jogosultsága. Nem mindegy, melyik bankot választjuk, lehet olyan eset, melynél a vásárláshoz szükséges önerő akár több millió forinttal meghaladhatja a jogszabályban foglalt minimális mértéket.

Fontos tudni, hogy az MNB már indokolatlanul magasnak tartja a budapesti ingatlanárakat, és ebben a bankok is egyetértenek. Mindebből pedig az következik, hogy ha vásárolnánk harmincmillió forintért egy lakást, akkor azt a bank értékbecslője lehet, hogy csak 25 millió forintra fogja értékelni. Az óvatosabb értékbecslésből adódó különbözet (a példában ötmillió forint) pedig hitelből nem lesz finanszírozható, ahhoz saját megtakarításra lesz szükség.

Az összes fentebb bemutatott számítás esetén érvényes: megfelelő mértékű igazolt jövedelemmel kell rendelkezni a hitel felvételéhez, így a Babaváró felvételéhez is.

Fellélegezhetnek a júliusra kiírt kismamák

Az eddigi szabályok értelmében a gyermeknek a támogatási szerződést követően kellett születnie ahhoz, hogy a születendő gyermek után a kamattámogatásra, gyermekvállalási támogatásra jogosultak lehessenek. A támogatást csak július 1-jétől lehet igényelni, ezért számos fiatal pár aggódott, hogy mi történik akkor, ha a szerződéskötést megelőzően születne meg a babájuk.

A kismamák megnyugodhatnak, az elvárások számukra kedvezőbbek lesznek. Július 1. és július 31. között született gyermekek után a kamattámogatás, a gyermekvállalási támogatás és a törlesztőrészlet szüneteltetése egyaránt érvényes, ha a fiatal pár a Babaváró hitel iránti kérelmét leadja a bankban legkésőbb július 31-ig.

Július 31. után sem kell azon aggódni a várandós anyukáknak amiatt, hogy pontosan mikor születik meg a gyermekük. Ha a Babaváró támogatási igénylésüket beadták, akkor már jogosultak lesznek a különböző támogatásokra akkor is, ha gyermekük a szerződéskötést megelőzően születik meg. Így nem kell aggódniuk az elhúzódó ügyintézési idő, vagy az esetleges hiánypótlások miatt. Fontos azonban, hogy július 31-e után a kérelem benyújtását megelőzően született babákra nem lehet igényelni a támogatásokat.

Felvehetik a Babaváró támogatást az elmaradásaikat rendező „rossz” adósok

A módosítások kedvezőbb helyzetbe hozzák azokat a hiteleiket rosszul fizető adósokat is, akik elmaradásaik miatt felkerültek a negatív KHR (korábbi nevén BAR) listára. A változások alapján már igényelhetik a kedvező hitelt akár már az elmaradásaik rendezését követően azonnal. Az eddigi szabályok értelmében a hátralékaik kifizetését követően egy éven belül nem lett volna lehetőségük kérelem beadására.

Ez a változás elvi lehetőséget biztosít ezeknek az ügyfeleknek a hitel felvételére. Ám nem jelenti automatikusan azt, hogy a bankok hitelképesnek is fogják minősíteni ezeket a kérelmezőket.

Forrás: hirado.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.