Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 

Budapest Főváros Önkormányzata számára kiemelten fontos a versenyképes tudással rendelkező hallgatók képzésének és ezáltal a humán erőforrás fejlesztésének támogatása, ezért az idei évben ismét meghirdeti a Budapest Ösztöndíj Program pályázatát a fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézmények nappali tagozatos képzésben részt vevő hallgatói számára.

  A Budapest Ösztöndíj Program keretében a nyertes pályázók 5 hónapon keresztül szakmai anyagok és konzultációs lehetőségek biztosítása által lehetőséget kapnak kutatásra, majd tanulmány készítésére.   A Programban legfeljebb 20 fő nappali tagozatos, osztatlan, alap- vagy mesterképzésben részt vevő, egyetemi vagy főiskolai hallgató vehet részt, aki:  

  • valamely fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonnyal áll;
  • a jelentkezést megelőző két lezárt, ennek hiányában egy lezárt tanulmányi félévben átlagosan legalább 4,00 súlyozott tanulmányi átlaggal rendelkezik;
  • angol, német vagy francia legalább középfokú, államilag elismert nyelvvizsgával rendelkezik;
  • vállalja, hogy a fogadó szervezetek valamelyikénél az ösztöndíjas időszak alatt a mentorral egyeztetett ütemterv alapján hetente legalább 20 órában (ebből hetente legalább 10 órát a fogadó szervezetnél eltöltve) a rábízott, a fogadó szervezetek tevékenysége szempontjából releváns kutatási feladatokat ellátja;
  • vállalja, hogy az ösztöndíjas időszak alatt legalább egy és legfeljebb négy, összesen legalább 60 000 karakter (másfél szerzői ív lábjegyzetek nélkül) terjedelmű tanulmányt készít a mellékelt, a fogadó szervezetek által megadott, mentor által jóváhagyott, az ösztöndíjas tevékenységéhez kapcsolódó témában, melyet a mentora ötfokozatú skálán, írásbeli indoklással értékel;
  • vállalja, hogy az előírt követelmények nem teljesítése esetén, a letöltött ösztöndíjas időszakra vonatkozó, kiutalt ösztöndíjat visszafizeti.

  Amennyiben az ösztöndíjas az ösztöndíjas jogviszony ideje alatt munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesít, részére a munkavégzésre irányuló jogviszony fennállásáig ösztöndíj nem folyósítható.   A Programban részt vevő hallgatók részére nettó havi 100.000 Ft/fő ösztöndíj kerül kifizetésre.   A Budapest Ösztöndíj Program alapvető célja, hogy az ösztöndíjat elnyerők betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat, illetve a Fővárosi Önkormányzat többségi tulajdonában álló, közszolgáltatást végző gazdasági társaságok tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás és közszolgáltatások rendszerét, s ezáltal hozzájáruljo​n a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kineveléséhez is.

 

  Jelentkezési határidő: 2022. június 15.     A Budapest Ösztöndíj Program szabályait és leírását tartalmazó rendelet, valamint a pályázati kiírás szövege és kapcsolódó mellékletei az alábbi linkekre kattintva olvashatóak:

  Kapcsolattartó: Szőke Brigitta (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., telefon: +36-1-327-1579) (budapest.hu)   ​

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.