Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Több mint kétszázan vettek részt október közepén a JUNCTIONxBudapest hackathonon, ahol a csapatoknak két teljes nap állt rendelkezésére, hogy innovatív megoldásokkal álljanak elő a jövő piaci problémáira.

A magyar versenyzők is remekül szerepeltek a nemzetközi mezőnyben, ahol még a rák detektálására is új eszköz született.

Október 19. és 21. között rendezték meg az eddigi legnagyobb magyar hackathont (speciális üzleti ötletverseny), a JUNCTIONxBudapestet. A versenyen fejlesztők, designerek és más szakterületekről érkező, vállalkozó szemléletű fiatalok töltötték meg a Millenáris Startup Campust egy teljes hétvégére, hogy olyan innovatív megoldásokat kreáljanak, melyek akár a mindennapjainkat is egyszerűbbé tehetik.

Az üzleti kihívások rendkívül sokszínűek voltak, mindenki megtalálhatta a saját szakterületének megfelelőt: mobilhálózat és blockchain gyakorlati hasznosítása, komplex matematikai problémák feloldása, óriási adattömegek valós idejű vizualizációja, de a rák felderítésére használható új eszköz kifejlesztése is helyet kapott a feladatok palettáján. Mindezeket olyan neves vállalatok tolmácsolták a versenyzők felé, mint a Nokia, Transferwise, OTP Bank és a Varian, akik egyszerre voltak jelen mentor és szakmai zsűri szerepében is a helyszínen.

A nemzetközi megmérettetésen 40 különböző országból érkeztek versenyzők, de sokan képviselték rendkívül eredményesen hazánkat is. Benke Sándor és Tóth Marcell a Varian challenge győztesei lettek daganatfelismerő programjukkal, mely a rák ellen folytatott küzdelemben nyújthat óriási segítséget az orvosok számára. A fiatalok péntek este kapták kézhez a feladatot, és vasárnap egészen a határidőig dolgoztak rajta.

„Az általunk megalkotott program az MRI és CT-képeken felismeri a daganatokat, a tumorokat és más betegségre utaló jeleket is. Így az orvosoknak nem kell minden felvételt végig böngészniük” – fogalmazott Benke Sándor, aki jelenleg egyetemista, míg társa szoftverfejlesztőként dolgozik.

A Junction 2015-ben indult útjára Helsinkiből, és az elmúlt három év alatt nemzetközi hírnévre tett szert, mára pedig Európa legnagyobb hackathonjaként tartják számon. A finn mentalitás itthoni bemutatására egy fiatalokból álló magyar IT közösség, a Tech Embassy csapata vállalkozott.

A szervezők arról beszéltek, magabiztosan állíthatják, hogy olyan újdonságot hoztak a magyar IT-s és technológiai világba, amire korábban még nem volt példa.

„A visszajelzések alapján kiemelkedő rendezvény volt ez mind a versenyzők, mind a partnerek számára. Olyan új projektek megalkotásának lehettek részesei az emberek, amik komoly üzleti lehetőségeket is rejtenek magukban a jövőre nézve. Mi szervezők őszintén hiszünk benne, hogy a JUNCTIONxBudapesttel sikerült nyitottabbá tenni az embereket arra, hogy merjék próbára tenni magukat, hogy tanuljanak, fejlődjenek, és hogy felhasználják a programozói képességeiket komplex projektek megvalósítására” – nyilatkozott Gedai Bence, a Tech Embassy alapítótagja és ügyvezetője.

A szervezők a jövőben is minden erejükkel azon fognak dolgozni, hogy kiterjesszék a magyar hackathon kultúra itt megteremtett alapjait, népszerűsítsék a szakmaiság ezen kötetlen formáját és tovább építsék a közösséget. Annyit biztosra mondhatnak, hogy legközelebb is lesz JUNCTIONxBudapest – még több izgalmas kihívással és még több mosolygós arccal.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.