Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A főváros eddig is és ezután is kiveszi részét az ukrajnai háború elől menekülők megsegítéséből – mondta a főpolgármester hétfőn Budapesten.

Karácsony Gergely a belvárosi Bárczy István utca 1-3. szám alatti Budapest Helps információs és közösségi központ megnyitásán kifejtette: az ukrajnai háború mindenkit új helyzet elé állított, és mindent meg kell tenni azért, hogy a lehető legtöbb segítséget nyújtsák a krízis elől menekülőknek.

 

Jelezte, hogy a főváros a kezdetektől kiveszi a részét a menekültek segítéséből, szállással, étkezés biztosításával, információ adásával.

Úgy folytatta, szembesülni kell azzal a kihívással, hogy – a nemzetközi szervezetek becslése szerint – sokkal több ukrajnai menekült tartózkodik Budapesten, mint amennyit „hivatalosan látunk” az intézményeiken keresztül.

Ez a központ eligazodást nyújt az itt tartózkodó menekülteknek – mondta, egyben megköszönte a nemzetközi partnerszervezetek szakmai segítségét.

„Budapest befogadó város, a béke és a szolidaritás szigete egy borzasztó világban, és szeretnénk megmutatni, hogy a főváros helytáll a nehéz helyzetben lévők segítésében” – tette hozzá Karácsony Gergely.

Muriel Tschopp, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) regionális operatív vezetője arról beszélt, hogy ez a központ az UNHCR és a fővárosi önkormányzat együttműködésében jött létre.

Az ukrajnai háború kétszáz napja tart, és eddig 13 millió embernek kellett elmenekülnie otthonából. Közülük hétmillióan belső menekültnek számítanak, hatmillióan pedig el is hagyták Ukrajnát – mondta.

Sok embernek van szüksége segítségre, a gyerekeknek iskolába kell járniuk, a felnőtteknek szállást és munkát kell keresniük. Ez a központ ebben nyújt segítséget – ismertette.

Muriel Tschopp hozzátette, a központ szeretne egyfajta hídszerepet is betölteni az ukránok és a magyarok között.

A szakember ugyanakkor azt is mondta, hogy bízik abban, hogy erre a központra nem lesz sokáig szükség, és a háború után mindenki hazatérhet Ukrajnába.

Bagaméri Dániel, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) Magyarország vezetője arról beszélt, hogy a humanitárius krízishelyzet nemcsak a számokban jelenik meg, hanem a menekülők összetételében is, hiszen nagyon sok nő és gyerek, idős vagy mozgáskorlátozott ember hagyta el hazáját.

A humanitárius szükségletek nagy része a helyi önkormányzatokra hárul, ahol Budapest szerepe nagy, hiszen a felmérésekből látszik, hogy Európában Budapest a harmadik leggyakoribb úti cél – Prága és Varsó után – a menekülteknek – mondta.

Beszámolt arról, hogy az együttműködés keretében egyrészt a lakhatásban tudnak segítséget nyújtani: eddig saját, illetve partnereik szállásain, továbbá egy szálláshely-közvetítő cég közreműködésével 30 ezer éjszakára adtak szálláshelyet a menekülteknek Budapesten.

Segítségnyújtásuk másik markáns területe a menekültek ellátása naprakész információval. Leggyakrabban az oktatás, a legális munkavállalás és tartózkodás feltételeiről érdeklődnek – mondta Bagaméri Dániel.

A Budapest Helps információs és közösségi központ hétfőtől-szombatig, reggel 8 és 20 óra között, igény szerint 21 óráig lesz nyitva.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.