Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Indul a villamosvonal tervezése a majdani Galvani hídon: az új, kétvágányú, négykilométeres villamospálya a budai Fehérvári úttól az új Duna-hídon és Észak-Csepelen át, továbbá a ráckevei-Duna-ági új hídon keresztül a pesti Gubacsi útig tart majd és öt, akadálymentes megálló lesz rajta - tudatta a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) szerdán az MTI-vel.

    A tervezésre 2020 szeptember 3-án kiírt közbeszerzés nyertese a Közlekedés Kft. - TEN-T Zrt. - Arcus Mérnöki Iroda Kft. alkotta konzorcium - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
    Mint írták, az új hídon, illetve a kapcsolódó úthálózaton futó villamosvonal tervezőjének kiválasztására szolgáló közbeszerzés nyertesének minden szakterületre vonatkozóan el kell készítenie idén júliusra a bírálati engedélyezési tervet, szeptemberre a végleges engedélyezési tervet, végül november végére meg kell szereznie az összes szükséges jogerős engedélyt, hozzájárulást és jóváhagyást.
    "A kormány célja, hogy könnyebb legyen Budapesten közlekedni és ennek sarokköve a kötöttpályás közösségi közlekedés fejlesztése. Ezért magától értetődő, hogy a déli új Duna-hídon villamosvonalnak is épülnie kell. Az Új Duna-híd megépítéséről 2018 decemberében határozott a kormány. Az önkormányzati választások után a híd pozíciójáról kialakult vitát követően pedig a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa - a fővárosi önkormányzat és a kormány közös városfejlesztési szerve - 2020 februárjában megerősítette, hogy Budapest következő hídja a budai Galvani utca és a pesti Illatos út vonalában épüljön meg" - idézték a közleményben Fürjes Balázst, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárát.
    Hozzátették: a NIF Zrt. és a kormányzati BFK irányításával készülő új Duna-híd a számítógépes forgalmi modellezés szerint önmagában is jelentősen tehermentesíti majd a belsőbb hidakat, és lehetőséget teremt a belváros forgalomcsillapítására.
    A híd javítja a kapcsolatokat Budapest déli részei között, segíti az itt lévő barnamezős területek revitalizációját. Csepel most először kap közvetlen kapcsolatot a XI. kerület felé, valamint villamos is először lesz a szigeten.
    A közlemény idézték Vitézy Dávidot, a BFK vezérigazgatóját, aki elmondta: a Rákóczi hídra két évtizeddel megépülése után kerültek fel a villamossínek, a híd átadása után közel húsz évvel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) indította el a beruházást, amely 2015-re készült el. Addig üresen tátongott a helyük a híd közepén, és a város láthatóan hamarabb körülvette és körülnőtte az új hidat, mint ahogy a villamos megépült.
    Ezt a hibát a Galvani híddal nem szabad elkövetni, eleve villamospályával együtt kell megépíteni. Az új villamosvonal a Budai Fonódó villamoshálózat vonalait tudja majd összekapcsolni Újbuda felől a dél-pesti vonalhálózattal és a Határ úti metróállomással - hangsúlyozta Vitézy Dávid.
    A BFK közleménye szerint a tervezőknek a két hídon közösségi közlekedési sávokat kell kialakítaniuk, amelyeket a villamosok és buszok is használhatnak majd. A kapcsolódó úthálózat városias jellegű lesz, a villamosok szintbeni csomópontokon, sok helyen fasorok, zöld felületek között haladnak majd. Az új vonalról mindkét déli hévre, azaz a H6-os ráckevei és a H7-es csepeli vonalra is át lehet majd szállni.
    A tervezendő szakaszon öt - Fehérvári út, Szerémi út, Budafoki út, Weiss Manfréd út H7, és Soroksári út H6 - akadálymentes megálló lesz.
    Az csak később dől majd el, hogy a BKK milyen viszonylatot járat majd itt. Ez attól is függ, hogy az új hídhoz kapcsolódó úthálózat hogyan épül meg Pesten a Gubacsi úttól az Üllői útig - írták.
    A BFK szerint a legvalószínűbb egy olyan villamosjárat, amely a Határ út metróállomástól indul, és a Határ úton, illetve a Gubacsi úton éri el az új szakaszt. A Fehérvári útnál kapcsolat jönne létre a meglévő villamoshálózattal, és Újbuda központ, a Móricz Zsigmond körtér, a Villányi út, a BAH-csomópont, az Alkotás utca, a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy felé - olvasható a közleményben.

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.