Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az idén több mint 1,2 milliárd euró befektetésre váró tőke érkezhet Magyarországra, és bár ez 30 százalékkal kevesebb mint tavaly, 2021-ben már javulás várható a CBRE Magyarország ingatlantanácsadó cég csütörtökön kiadott elemzése szerint.

 A CBRE MTI-hez eljuttatott kutatása szerint jövőre a piac jobb évet vár az ideinél, és minden 5. befektető szerint akár a tavalyi évnél is jobb lehet 2021.
    A magyarországi befektetők több mint harmada szerint jövőre elérheti, vagy akár meg is haladhatja a 2019-es szintet (1,72 milliárd eurót) az ingatlanbefektetési volumen. Kibédi Varga Lóránt, a CBRE Magyarország ügyvezető igazgatója a közlemény szerint elmondta: 2021 igen sűrű év lehet a piaci szereplők számára, hiszen több nagyobb volumenű tranzakció a vírus okozta válsághelyzetre tekintettel lassabban halad vagy halasztásra kerül. Továbbá az idei év második felétől jelentős új aktivitásra is számítanak, ezek nagy része 2021-ben fog zárulni, tovább emelve a jövő évi forgalmat.
    Az elemzés szerint a legerősebb érdeklődés az iroda- és ipari ingatlanok terén várható, az utóbbi szektor látványosan magasabbra került a befektetők prioritási listáján. Az ipari szektor szerepe eközben látványosan erősödött, az idén a választ adók 36 százaléka szerint preferált befektetési célpont, ami több mint duplája a tavalyi számnak. Az erősödő keresletnek az elérhető ipari ingatlanok szűkössége szabhat gátat, ami felárazódáshoz is vezethet - írták.
    A külföldi tőke beáramlásának az utazási korlátozások gátat szabtak - mondta Kibédi Varga Lóránt. Egyértelműen látszik, hogy azok a befektetők, akiknek repülőre kell szállniuk egy-egy ingatlantranzakció lebonyolításához, többnyire otthon maradtak, és egyelőre felfüggesztették a tranzakciók véglegesítését. Ugyanakkor a hazai tőke mindvégig aktív maradt, és most már a közelebbi országokból is egyre több befektető érkezik - tette hozzá.
    A Los Angeles-i székhelyű CBRE Group, Inc. a világ legnagyobb kereskedelmi ingatlan- és befektetési vállalata (a 2019-es bevétel alapján), a Fortune 500 lista, valamint a S&P 500 index szereplője. A cég több mint 100 000 alkalmazottat foglalkoztat (a leányvállalatokat nem számítva), és több mint 530 irodában (a leányvállalatokon kívül) nyújt megoldásokat ingatlanbefektetőknek és -bérlőknek világszerte.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.