Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Idén is biztosított a vallásos alkotóközösségek működését segítő forrás, a vissza nem térítendő támogatás benyújtásának határideje április 15 - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.

    A korábbi évekhez hasonlóan idén is 600 millió forinttal biztosítja az Emmi a vallásos alkotóközösségek, zenei együttesek és zenészek hosszú távú működését, valamint az egyházközösségekhez tartozó hangszerek felújítását - olvasható a közleményben.
    Mint írják, a vallásos könnyűzene fontos szerepet tölt be a különböző közösségek életében, a fiatalok elérésében és aktív szerepvállalásukban. A vallásos alkotóközösségeket támogató felhívás az egyházak közösségeit is segíti abban, hogy hangszerbeszerzések, erősítő, hangosító berendezések vásárlásával szélesítsék, segítsék közösségeik lehetőségeit, támogassák a minőségi muzsika megismerését és létrehozását.
    Mint írják, a támogatásnak köszönhetően újfajta lehetőségek nyílnak meg. A színvonalas zenei együttesek professzionális hangszerekhez juthatnak, zenei kvalitásaikhoz méltó, megfelelő minőségű eszközöket használhatnak. Sokan eddig a kölcsönzött eszközeiket vagy elhasznált, sérült hangszereiket, hangosító berendezéseiket cserélhetik le, valamint újíthatják fel. A vissza nem térítendő támogatás az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) felületén érhető el az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER).
    A vallásos alkotóközösségek hosszú távú működését támogató program segítségével a korábbi években több száz hangszert tudtak vásárolni és több ezer fiatal zenészt támogatni zenei tevékenységük kiteljesedésében. A Hangszert Kezdőknek Program, a Hangszert Profiknak Program, a Határon túli zenekarok működésének támogatása, a könnyűzenei tevékenységet folytató fiatalok képzésének támogatása, az alkotói ösztöndíj, a tehetségkutatás, a hangszerfelújítási program, a vallásos könnyűzenei koncertek támogatása és a klubkoncertek támogatása mind-mind segítik, fejlesztik és erősítik a vallásos könnyűzenei életet - áll az összegzésben.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.