Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A főpolgármester szerint a fővárosi idősotthonok témájával a kormány el akarta terelni a figyelmet a saját felelősségéről.

„A hétvégén lezárják a gépjárműforgalom elől a pesti alsó rakpartot és átadják a gyalogosoknak, kerékpárosoknak a városvezetés újranyitási politikájának részeként, bővítve a kikapcsolódásra használható közterületeket” – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön online sajtótájékoztatóján.

Karácsony szerint páratlan, hogy a fertőzések egyharmada kórházakban történt

„Budapest újranyitása érdekében, a kiindulópontként meghozandó intézkedések célja, hogy a zsúfoltságot a lehető legkisebbre csökkentsék, és ennek megfelelően már ezen a hétvégén elkezdik megvalósítani a Budapest Restart program egyik fontos elemét, azaz átadják a hétvégére a gyalogosoknak a rakpartot” – mondta a főpolgármester megjegyezve, hogy a Margitsziget és az Óbudai-sziget is az előző hétvégéhez hasonlóan látogatható lesz.

Hangsúlyozta: el kell indítani a nyitást Budapesten, megfelelő óvatossággal, lépcsőzetesen.

„Az ami jár a vidéki települések polgárainak, az jár a budapestieknek is. Semmi nem indokolja azt, hogy a budapestieket büntesse a kormány, akár politikai szándékból, akár csak egyszerűen politikai gyávaságból” – fogalmazott Karácsony Gergely.

Szólt arról, hogy szerinte a kormány manipulatív módon hozza nyilvánosságra a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos adatokat, és ez nehezíti a hatékony védekezést.

A szerdán napvilágra került adatokról szólva azt mondta, azok szerint a magyar társadalom fertőzöttsége éppen, hogy kimutatható. „A Válasz Online Facebook-oldalán megjelent kutatásból az derült ki, hogy a kórházakban sokkal nagyobb problémát jelent a fertőzés mint az idősotthonokban” – tette hozzá Karácsony Gergely, aki szerint nemzetközi összehasonlításban páratlan, hogy a fertőzések közel egyharmada kórházban történt. A főpolgármester azt mondta: az adatokat a kormány és a fideszes politikusok ismerték, és szerinte a fővárosi idősotthonokra helyezett adminisztratív és politikai nyomással az volt a céljuk, hogy a saját felelősségüket a kórházakban kialakult fertőzésekről elvonják a figyelmet.

Kormánypárti polgármesterek is az újranyitás mellett

Karácsony Gergely szerint a lakossági fertőzöttség annyira alacsony, hogy az bizakodásra ad okot, és lehetővé teszi az újranyitást az országban. „A nyitást a kormánnyal együttműködve szeretném végigvinni” –jelentette ki. A főpolgármester úgy fogalmazott: a főváros újranyitás abból „a tényből indul ki, hogy Budapesten járvány nincs, de járványveszély van”. Reményei szerint a kormány mihamarabb meghozza azt a döntés, amely a folyamatot elindítja – mondta. A Párbeszéd politikusa kijelentette, a kormánynak semmi oka nincs arra, hogy „gyáván az önkormányzatok szoknyája mögé bújjon”. „A kormány, politikai hatalma ellenére, képtelen önállóan meghozni azt a döntést, amit minden általuk ismert adat indokolttá tesz, hogy elindítsák Budapesten az újranyitást” – tette hozzá.

Karácsony Gergely emlékeztetett, a választási programjában is szerepelt az, hogy a nyár közeledtével a pesti alsó rakpartot hétvégenként megnyitják a gyalogosok előtt. Kérdésekre válaszolva közölte, napirenden van a játszóterek és sportpályák megnyitása is, folyik az egyeztetés a kerületi polgármesterekkel. Elmondta, feltehetően június elején ülésezik majd a fővárosi közfejlesztési tanács.

A főpolgármester beszámolt arról is, hogy reményei szerint hamarosan be tudják mutatni azt az applikációt, amely egyfajta segítséget nyújt majd a zsúfolt közterületek elkerülése érdekében a fővárosiaknak. Közölte, a közösségi közlekedés az érettségik után is teljes kapacitással működik majd tovább. Karácsony Gergely szólt arról, hogy azok a polgármesterek, akikkel beszélt – kormánypártiakat is beleértve – mindenki az újranyitás pártján állt.

(MTI)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.