Hét érmet nyertek a magyar diákok a koronavírus-járvány miatt online megrendezett 54. nemzetközi Mengyelejev-diákolimpián - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

 A nemzetközi tudományos diákolimpiák sorában most először személyes találkozás nélkül, de egységes feltételekkel 28 ország 130 diákja mérhette össze kémiatudását a legnehezebbnek tartott nemzetközi kémiaversenyen - hangzott el a műsorban.
    Magyarfalvi Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karának adjunktusa, a magyar csapat vezetője - aki korábban maga is részt vett a versenyen és 2012 óta készíti fel a diákokat - elmondta: a Mengyelejev-verseny feladatai nagy kihívást jelentenek mindenkinek. "Mindig nagy öröm olyan diákokat felkészíteni, akik szeretnének tanulni" - mondta, hozzátéve, hogy a versenyzők középiskolai tanárai is rengeteget segítenek a felkészülésben és az ELTE Kémia Intézetéből egy nagyobb csapat dolgozik velük.
    Elmondta: mivel az idén Magyarország lett volna a rendező, a szokásos négy helyett tíz diákot nevezhettek be. Ketten ezüstérmet, öten bronzérmet és hárman dicséretet kaptak.
    Mint mondta, a nemzetközi versenyt áprilisban rendezték volna meg Budapesten, azonban azt a járvány miatt az utolsó pillanatban le kellett mondani. A diákolimpiát jövő tavaszra ismét Budapestre tervezik.


    Az idei távolimpián elmaradt a laborgyakorlat, a versenyzők két elméleti fordulón vettek részt, két ötórás dolgozatot írtak, amelyben rejtvényjellegű kérdések és többlépéses, összetett feladatok, hanem kifejtendő, megoldandó számolások szerepeltek - ismertette a verseny menetét, hozzátéve, hogy a dolgozatokat személyes és videofelügyelet mellett írták meg a diákok.
    Az elméleti feladatsorokat mindenki a hazájában írta meg angolul vagy oroszul, a javítást a feladatszerzőkkel szintén videokapcsolaton át vitatták meg a versenyzők.
    A tíz diák közül ezüstérmet (14-39. helyezés) kapott Kapdos Ádám (Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen) és Benkő Dávid (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest). Bronzérmet (40-78. hely) szerzett Ficsór István Dávid (Református Gimnázium, Kecskemét), Kozák András (ELTE Apáczai Gimnázium), Fajszi Bulcsú (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest), Babcsányi István (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest) és Borbás Balázs (Kökönyösi Gimnázium, Komló). Simon Vivien (ELTE Apáczai Gimnázium), Kóta Kata (Radnóti Miklós Gimnázium, Szeged) és Garamvölgyi István (Katona József Gimnázium, Kecskemét) dicséretet kapott.


    Magyarfalvi Gábor elmondta: a magyar csapat szombaton írja a Magyarország által alapított nagy nemzetközi diákolimpiát, amelyet szintén online rendeznek meg. A legnagyobb presztízsű nemzetközi versenyen az idén több mint hetven ország vesz részt - tette hozzá.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű mozdonyok és a pályafelújítások határozták meg. Több vasúti vonalon tartósan javult a menetrendszerűség, a vonatok mintegy 0,2...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 1819-es Infóvonala meghosszabbított ügyeletben várja a gépjárműadós kérdéseket – hívta fel a...
Nem vagy elégedett az oktatóddal, esetleg elköltöztél, és túl messze került az iskola? Jó hír, hogy az autósiskola váltás egyszerűbb, mint gondolnád. Kíváncsi vagy, mennyi lehet az autóiskola váltás...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító szavazás, amelynek célja, hogy a magyar emberek elmondhassák véleményüket Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, még mielőtt...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Másutt a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap, majd délutántól már a Dunántúlon is erőteljes felhősödés...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami miatt az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között pótlóbuszokkal lehetett utazni az M2-es metró vonalán.
A nagy telekommunikációs szolgáltatók nem emelik áraikat jövő július 1-jéig, az a szolgáltató, amely az idén már emelt, visszaviszi árait a január 1-jei szintre – jelentette be a miniszterelnök...
Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között továbbra is pótlóbuszokkal lehet utazni az M2-es metró vonalán, mert még tart az áramellátási hiba javítása – közölte a BKV Zrt. és a Budapesti...
2024-ben a hazai áramtermelés negyedét adták a napelemek, ez a legmagasabb arány nemcsak Európában, hanem az egész világon is. Tavalyelőtt Chile és Görögország mögött a harmadik helyen álltunk ebben...

A címlapról

A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami...
Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között továbbra is...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.