Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A paprika, a sercli és a sör az idei Gourmet Fesztivál slágertémái
 
Kétcsillagos bécsi séf, a koreai, az orosz és az albán konyha fenegyerekei és a legjobb olasz pezsgő is bemutatkozik a május 16-19. között tartott OTP Bank Gourmet Fesztiválon – hagyományosan a Millenárison -, ahol kilencedszer találkoznak egymással az ország kiemelkedő séfjei, borászai, cukrászai és az igényes gasztronómiáért rajongók.

A paprika, a sercli és a sör adja majd az inspirációt az idei OTP Bank Gourmet Fesztivál séfjeinek. Az előző két évhez hasonlóan idén is kulcsszavakat jelöltek ki a szervezők, amelyekről kedvére asszociálhat a több mint 50 kiállító étterem csapata amellett, hogy konyhájuk bevett kínálatából is elhozzák kedvenc fogásaikat és külön a fesztiválra kitalált ételeiket.

„A hazai gasztronómia legjobbjainak bemutatása mellett igyekszünk évről évre emelni a nemzetközi színvonalat is: idén az eddigi legerősebb felhozatallal találkozhatnak majd a látogatók. Nemcsak a minőségnek szenteltünk külön figyelmet, hanem annak is, hogy a meghívott éttermek érdekes koncepcióval, séfjeik pedig jó sztorival és izgalmas személyiséggel rendelkezzenek, hiszen ezek az összetevők is kellenek a felejthetetlen gasztronómiai élményhez” – mondja Nemes Richárd, főszervező.

De hogy kerül a sercli az asztalra, kérdezhetnénk, s a válasz Mautner Zsófitól érkezik: „A kenyér szakrális, szimbolikus jelentőséggel bír a gasztronómiában, a hulladékmentes főzés pedig nagyon releváns és minket is foglalkoztató téma. Mindezek miatt izgalmas a száraz kenyér felhasználása” – meséli a fesztivál házigazdája. „A serclinek a régi magyar konyhától az olaszon át a franciáig óriási a kultusza, rengeteg példa van a felhasználására a népi konyhákban: akár már egy panírmorzsa is ennek számít. És a töltött kenyerektől a modern barnakenyér-fagylaltig folytathatnánk a sort, amely úgy gondoljuk, hogy a séfeket is meg fogja ihletni.”

„A paprikát pedig a többi között azért találtuk fontosnak, mert az egész világ innen ismer minket” – folytatja Jókuti András, a fesztivál másik házigazdája. „Eközben van egy kis “dohos illata” is: még nem törődtünk eleget azzal, hogy feldobjuk valamivel, megújítsuk és megmutassuk a világnak, hogy nem csak birkapörköltért, gulyáslevesért érdemes Magyarországra jönni.”

A harmadik téma, a sör nem csupán pácok, raguk, szószok lehetséges alapanyagaként jelenik majd meg, de a kiállítók között is kiemelt szerepet kap: a belga és cseh klasszikusok mellett természetesen a legjobb hazai kisüzemi sörök is csapra kerülnek majd.

Az eddigi legizgalmasabb nemzetközi felhozatal

A gasztronómia rajongóinak legnagyobb közép-európai ünnepén ezúttal is számos kiemelkedő hazai és külföldi séf ad exkluzív vacsorát: az osztrák és mediterrán konyhát vegyítő, kétcsillagos bécsi Konstantin Filippou fúziós ízeit és fesztelenségét, az egycsillagos szöuli Lee Dzsong-kuk évtizedekig érlelt szószait és marinádjait, Iván és Szergej Berezutszkij, a moszkvai Twins Garden ikerpár séfjei pedig hatalmas hazájuk számtalan kreatívan feldolgozott alapanyagát hozzák a Millenárisra.

A Millenárisra érkezik a legjobb olasz pezsgőházként emlegetett Ferrari is, amelynek válogatott tételeihez az éppen az ország legjobbjának választott Stand éttermet jegyző Széll Tamás és Szulló Szabina főz egy megismételhetetlen ebédmenüt. A színpadon mutatkozik be az albán Bledar Kola, aki a világ egyik legjobb éttermeként számon tartott koppenhágai Nomában gyűjtött inspirációt ahhoz, hogy hazája egyszerre balkáni és mediterrán hagyományait újraértelmezze, és ott lesz Max Stiegl is, aki a Fertő-tó melletti éttermében újítja meg Burgenland konyháját belsőségekkel és gőzgombócokkal.

Kényelmes mobilfizetés a Gourmet-n

A Gourmet Fesztivál nem csak a gasztronómia terén nyújtja a legjobbat, évek óta törekszik arra is, hogy a látogatók számára egyszerűbbé és kényelmesebbé tegye a szolgáltatásokat, így például a fizetési folyamatot. A fesztivál névadó szponzora, az OTP Bank, segít ebben idén is. “Az egy érintéssel is működő kártyák mellett a Simple appnak köszönhetően már okostelefonunkkal is fizethetünk az eseményen vagy bármely kereskedőnél. A gyors fizetéshez elég csak digitalizálni a bankkártyánkat az alkalmazásban, így bárki élvezheti a kényelmes mobilfizetés lehetőséget” – mondta Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank marketing és kommunikációs igazgatója.

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.