Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

60 autóbusz érkezik a III. Ferihegyi Ikarus Találkozóra

Két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár több, mint 60 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű – mutatkozik be október 2-án és 3-án. Élménybuszozás, látványos felvonulás, tematikus séta, gördülő kiállítás, nosztalgiarepülés egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg.

A legsikeresebb magyar márka

A Légiközlekedési Kulturális Központ, a Közlekedési Múzeum, a Volánbusz Zrt., a BKV Zrt., és számos partnere a magyar járműgyártás és közlekedéstörténet meghatározó autóbuszait immár harmadik alkalommal vonultatja fel a repülőtéri múzeumban. A kiállítás mellett élménybuszozás is zajlik majd az Aeropark és az 1-es Terminál között. Az idősebbek így nosztalgiázhatnak, a fiatalok pedig átélhetik az igazi Ikarus-élményt.
Az Ikarus egyike a magyar ipar világhírű márkaneveinek. Az állami autóbuszgyár előtörténete 1895-ig nyúlik vissza, viszont története Ikarus néven csak a második világháború után kezdődött meg. Az Ikarus mint állami vállalat az 1970-es – 1980-as években meghatározó szerepet töltött be nem csupán a keleti blokk államainak piacán, hanem a világpiacon is. A különféle Ikarus autóbuszok nemcsak a tömegközlekedésben és a közutakon játszottak óriási szerepet, évtizedeken át a ferihegyi repülőtéren is meghatározóak voltak.

„Faros” dömping a találkozón

A rendkívül látványos statikus kiállítás mellett szombaton 16 órától izgalmas felvonulással készülnek a szervezők, amikor a hosszú konvoj rendőrségi biztosítással az Aeroparkból indulva oda-vissza végighalad a Vecsés-Ecser összekötőúton ritka fotótémát kínálva a rajongóknak. A járművek túlnyomó többsége kívül-belül megtekinthető lesz, sőt több autóbusz utasterében közlekedéstörténeti kiállítás várja majd a látogatókat. Szombaton és vasárnap több alkalommal indulnak tematikus séták országosan ismert Ikarus-szakértők (Dr. Lovász György, Kukla László és Gerlei Tamás) vezetésével, akik izgalmas történetekkel szolgálnak egy-egy típus születéséről, nemzetközi sikereiről, az Ikarus gyár legérdekesebb korszakairól.
A régi autóbuszok közül a legnagyobb rajongótáborral a legendás és különleges vonalvezetésű „farosok” rendelkeznek. Nem véletlen, hogy napközben jellemzően Ikarus 55-ösökkel zajlik majd az élménybuszozás, és ilyen járművek teljesítik majd az ingajáratot az Aeropark és a Népliget között. A kínálatban szerepel „ős” Ikarus 250-es, jobbkormányos autóbusz, lakóbusz és számos ritka példány, amelyet lelkes járműrajongók mentettek meg az enyészettől.
A repülőmúzeum Malév autóbuszai az esti órákban reptérlátogatásra indulnak, szombaton pedig sétarepülésre viszi a 71 éves 1-es Terminálról az előzetesen regisztrált utasokat a világ egyetlen repülőképes Li-2-ese, amely szintén benne van a korban, elmúlt 70 éves.
Ezek a típusok biztosan nem hiányoznak a III. Ferihegyi Ikarus találkozóról:

Ikarus 55 Ikarus 66 Ikarus 50
Ikarus 266 Ikarus 250 Ikarus 350
Ikarus 280 Ikarus 415 Ikarus 256
Ikarus 480 Ikarus 125 Ikarus 543

A program szombaton 9:00 és 20:00 óra között, vasárnap pedig 9:00 és 18:00 óra között látogatható.

                  

 

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.