Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyar innováció zöldíti a raklappiacot

Mivel az építkezésekhez sem áll már rendelkezésre elegendő fa, az anyagot raklapokra sem pazarolhatják el, így fizikai hiány keletkezett abból az egész kontinensen. Ez a jelenség a gyártókra is nagyon komoly hatással van és értelemszerűen többletköltségeket is okoz. A problémát egy világon egyedülálló magyar innováció oldhatja meg: az ATTA papírraklap mindössze 5 kilogrammos tömegével a hagyományos raklapok összes funkcióját képes ellátni, ráadásul zöld és fenntartható találmány az áruk jelentős részének a mozgatására.

A faraklap a II. világháború óta van velünk és azóta sokat nem is változott. Így mondhatni manapság is egy több mint 70 éves terméket és hagyományt használunk minden nap, fejlődés és innováció nélkül. Felhasználói úgy is becézik, hogy a „szükséges rossz”, hiszen a szállítmányozni kívánt termék a lényeg és mégis mindig a raklapokkal vannak a problémák.
Manapság évente megközelítőleg 5 milliárd raklap van használatban a világon, ez tartja össze a globális ellátó láncot. Sokszor ezeket a fa raklapokat csak egyszer, egy útra használják, így naponta fák millióit vágják ki csak erre a célra. Ez a természeti erőforrások pazarlásának egy ékes példája.
Mindeközben a faanyag rendkívüli mértékben drágul. Három éve nagyon száraz nyaraink voltak Európában, a szúbogár az utóbbi időben rengeteg kárt csinált, ezeket a fákat pedig nem lehet már rendesen felhasználni. Amerika es Kína a világjárvány utáni gazdasági fellendülésben nagyon erős építkezésbe kezdett és hajlandó drágábban is megvenni a faállományt Európából. Ha pedig már az építkezésre sincsen fa, akkor főleg egy raklapra már nem pazarolhatják el azt a faanyagot. Emiatt nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is fizikai raklaphiány keletkezett.

A probléma megoldására álmodták meg az ATTA papírraklapot, az innováció pedig globálisan is egyedülálló. Bár sokféle papírraklap létezik már világszerte, ezek főként egyszer használatos, könnyű szerkezetű raklapok, amelyeket jellemzően egyedi felhasználásra alkottak meg. Az ATTA a kinézetéből és felépítéséből is látszik, hogy megjelenésében hajaz az 1991-ben alapított, a rakodólapok nyílt érdekszövetségi rendszerének fejlesztésére és magas minőségére fókuszáló Európai Raklap Szövetség (EPAL) által engedélyezett faraklapokhoz és masszívabb, erősebb, strapabíróbb, mint bármelyik papírraklap a világon.

Minden raklappal megmentenek egy fenyőfát

A kizárólag magyar szakemberek által megálmodott ATTA papírraklap a 800 kilogrammos – jellemző – egység rakomány súlyát bírja viselni állványban és 3500 kilogramm rakomány súlyt a földön teljes alátámasztásnál. A cégnek a termékfejlesztés már önmagában is nagy kihívás volt, de még nagyobb feladatnak ígérkezett egy olyan, a mai kornak megfelelő automata gyártósor kifejlesztés, amely sorozatgyártásban képes hozni a termékeket.
Ez egy egyedileg fejlesztett technológia, amely úgynevezett szakaszos-lineáris gyártási elvre épül, felépítésében egy moduláris géprendszer. Hasonlítható az autógyártás folyamatához, ahol az egyes elemek külön előmunkálva készülnek el és a folyamat végén összeszerelve, a kész raklap gördül ki a gépből.
Az ATTA papírraklapok zöld körforgásban készülnek: többszöri használat után ugyanúgy hulladék papírként kerülnek a reciklálási folyamatba és lesz belőlük újrahasznosított hullámlemez, majd akár ismét ATTA raklap. Így egy zártrendszerű körforgásban lesznek hasznosítva.
A cég egyik fő motivációja az erdők megmentése attól, hogy a szükségesnél gyorsabban és nagyobb mértékben irtsák, hiszen más, a funkcióra alkalmas helyettesítő termékkel állnak elő. Mivel 1 raklap körülbelül 1 fa felhasználást jelenti, így ha egy 20 cm-es csúcsátmérőjű és 4 méter hosszú rönkről beszélünk – ami már egy öregebb, 20-25 éves fa is lehet – akkor minden egyes felhasznált ATTA raklappal megmentenek átlagosan 1 fenyőfát, ami így tovább élhet és kötheti meg a légköri széndioxidot.

Gyáranként minimum 16 új munkahelyet teremtenek

A termékre európai szabadalmi védettség megszerzése és a know-how megalkotása Magyarországon megközelítőleg 4 évvel ezelőtt kezdődött. A cél az volt, hogy valós alternatívát tudjanak adni a ma használatos faraklapok helyett. Az üzletszerű piaci igényekre nagy sorozatú gyártó kapacitást kellett kifejleszteni. Ez a tervezés és fejlesztés is Magyarországon történt.
A vállalat együttműködő partnere az ország vezető hullámpapír-lemez gyártója, mely a fuvarozástól akár a hulladékpapír-begyűjtéséig teljes és biztos hátteret ad partneri hálózatán keresztül.
A raklapgyártás Szombathely mellett kezdődött el 2021 júliusában és folyamatos felfuttatás után a maximális gyártási kapacitás 2022-ben már év 620 ezer raklap lehet. Az első üzembe helyezett gyártósor referenciagyárnak készül annak érdekében, hogy a terméket, a gyártást és technológiát bemutassák a piaci szereplőknek. A közeljövőben a cél az, hogy regionálisan Európában 5-8 gyárat tudjanak telepíteni és üzemeltetni, ezzel más országba is expandálni.
A gyártósor egy 1000 négyzetméter alapterületű csarnokban helyezkedik el. A gép működését műszakonként 4 fő biztosítja, mely az egyszerű adagolási munkakörtől a gép felügyeletéig tart. Ehhez hozzájönnek még az adminisztrációs és logisztikai feladtatok. Így gyáranként minimum 16 új munkahelyet teremt meg. A gép üzemeltetése automatizáltságából és a feladat sajátosságából adódóan egy tiszta, munkavállaló-barát munkahelyet biztosít.
Az ATTA-n kívül tehát ma nincs más papírraklap, ami megfelel az összes technológiai és műszaki elvárásnak és nagy gyártási kapacitásban elérhető. A cég számára ugyanakkor nem a különböző papírraklapok jelentik a konkurenciát, szeretnék, ha több sikeres papírraklap-gyártó lenne a piacon és ezzel erősítenék ennek a terméknek az ekvivalens szerepét.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.