Csaknem negyven napirendi pontot tárgyalt meg 2019. február 20-i rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Elfogadták Budapest idei költségvetését, döntöttek arról, hogy Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot hoznak létre a főpolgármester vezetésével. Módosult a szmogrendelet, Széll Kálmán-szobrot állítanak a róla elnevezett téren.

Elfogadta a Fővárosi Önkormányzat 2019-es összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés 20 igen, 9 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett. A költségvetési rendelet az önkormányzat költségvetési bevételét 266 milliárd 39 millió 233 ezer forintban, kiadásait 380 milliárd 58 millió 282 ezer forintban állapítja meg. Az így keletkező 114 milliárd 19 millió 49 ezer forintos hiányt az előző évek maradványának – 25 milliárd 372 millió 92 ezer forintos – igénybevételével, a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 66 milliárd 718 millió 391 ezer forintból, valamint belföldi értékpapírok 27 milliárd 987 millió 314 ezer forintos bevételeiből finanszírozzák. Ugyanakkor külföldi adósság tőketörlesztésére 6 milliárd 58 millió 753 ezer forintot fordít a Fővárosi Önkormányzat.

Bagdy Gábor, pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes a vitában úgy fogalmazott: stabil, nyugodt, de feszített a költségvetés. Hozzátette: a Főváros gazdasági mozgástere szűk, a büdzsé hatékony gazdálkodásra ösztönözön. Közölte, hogy az önkormányzatnak a tavalyihoz képest 5 milliárd forinttal több szolidaritási adót kell fizetnie, valamint a metrókocsik felújításához szükséges hitelek visszatörlesztése idén megkezdődik, az iparűzési adóból származó bevételek viszont többletet jelentenek. Kitért rá, hogy a költségvetés 4 milliárd forint működési többleteredményt fog biztosítani. A fejlesztések finanszírozására van szükség hitel felvételére – emelte ki. Ellenzéki képviselők felszólalására reagálva elmondta, a BKV az idén 3 milliárd forinttal többet kap, mint tavaly, és a Pannon Park nem uniós pénzből épül. Megjegyezte, hogy a főváros, nagymértékben Tarlós Istvánnak köszönhetően, 80 milliárd forintot kapott a metrófelújításra, 6 milliárdot pedig a Lánchíd felújítására. 

Az elfogadott előterjesztésben az olvasható: a bérjellegű kiadási többletek, továbbá a 2018-as évhez képest 5 milliárd forinttal megnőtt, 10 milliárd forintos szolidaritási adó, valamint a 3-as metróvonal felújítása miatti metrópótlás költségei mind azt eredményezik, hogy 2019-ben a működési egyensúly biztosítása „komoly nehézségekbe" ütközik. Tehermentesítésként 15,7 milliárd forinttal magasabb összegben tervezhető iparűzési adóbevétel jelentkezik - írták, hozzátéve, az iparűzési adóbevétel növekedése a kedvező gazdasági folyamatok eredménye, és várhatóan tartósan kalkulálhat vele az önkormányzat.

A javaslatban írtak arról is, hogy a Fővárosi Önkormányzat finanszírozása és fejlesztéseinek megvalósítása csak akkor lehet sikeres, ha az állammal keresik és megtalálják a közös érdekeket, így az együttműködés további elmélyítése fontos érdeke a fővárosnak. Ezen együttműködés szervezeti keretét a 2018 végén létrehozott Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa biztosítja, amely az eddigi tapasztalatok alapján új lehetőségeket nyit meg a főváros számára - írták.

Tarlós István vezetésével kábítószerügyi egyeztető fórum jön létre

A főpolgármester és a budapesti rendőrfőkapitány vezetésével Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot hoznak létre - döntött a közgyűlés 23 igen szavazattal, egy nem ellenében, öt tartózkodás mellett. Az elfogadott előterjesztés szerint a fórum megalakítását az teszi szükségessé, hogy a korábbi, klasszikus kábítószerek mellett egyre inkább elterjednek az új pszichoaktív anyagok, az úgynevezett dizájner drogok, és a kábítószernek nem minősülő, tehát tiltólistán nem szereplő, bódító, tudatmódosító szerek. E tendenciák térnyerése új szemléletű fellépést és társadalmi szerepvállalást jelent – áll az előterjesztésben. A létrehozandó Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum „a Nemzeti Drogellenes Stratégia alapvető beavatkozási területén, elsősorban nem a szankcionálásra fókuszáló rendészeti jellegű megoldásokat előtérbe helyezve tudja majd eredményesen és hatékonyan megvalósítani a hozzá fűzött elvárásokat" – tartalmazza a dokumentum.

Tarlós István főpolgármester a vitában hangsúlyozta: a lakosság eredményeket vár, nem folyamatos beszélgetéseket. Hozzátette: eddig tüneti kezelések folytak, eredmény nélkül. „A tűcsereprogramnál – amit nem ítélek el – sokkal többre

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.