Két teltházas előadással nyűgözte le pénteken az Erkel Színház közönségét a Palladio Orchestra. Az egyedülálló produkcióban 7 gitárvirtuóz, vonósnégyes, dobos és ütőhangszeres játszott egyszerre a színpadon, Vivalditól az AC/DC-n át a Gipsy Kings-ig számtalan szerző és előadó dalai szerepeltek a repertoárban, különleges feldolgozásban, lélegzetelállító látványvilággal.
A közönség soraiban jelen voltak a szakma legismertebb képviselői is, akik szintén hatalmas lelkesedéssel nyilatkoztak az élményről.
„Óriási elismerés számunkra, hogy a koncert után folyamatosan érkeztek a gratulációk a szakmabeliektől is. Dicsérték többek között az egyedi hangzásvilágot, a profi előadást, a szólisták virtuózitását” – számolt be a sikerről Csapó Ádám, a Palladio Orchestra producere és az előadás rendezője.
A közönség soraiban az egészen fiataloktól kezdve, a legidősebb korosztály is képviseltette magát. A klasszikus zene kedvelői ugyanúgy megtalálták a leginkább nekik szóló zenei világot, mint a modern filmzenék rajongói, vagy éppen a rockzene szerelmesei. A gitárosok Beethoven műveitől a Csillagok háborúja főtémájáig, Brahms legszebb dallamaitól a James Bond filmek ikonikus zenéjéig, még Michael Jackson slágereit is újragondolták. A produkció háttérmunkáltatait közel 70 fős stáb biztosította.
Az Erkel Színházban bemutatott gitárshow minden várakozást felülmúlt, amit a közönség lelkesedése is tükrözött. A nézők szerint a produkció egyszerre volt „fenomenális zenei élmény” és „világszínvonalú koncert”.
„Szinte extázisban ünnepelte a közönség a zenekart, percekig tartó álló tapssal hálálták meg az élmény” - tette hozzá a producer. „Az előadásokra két és fél hónap alatt elfogytak a jegyek, ha lett volna még egy harmadik előadás is, minden bizonnyal az is megtelt volna, akkora volt az érdeklődés. Úgy érzem, csaknem 4 ezer ember nem téved!” – mondta Csapó Ádám.
Dupla teltház előtt léptek fel gitárvirtuózok
Visszavonva- Részletek
A Budapest rovat további hírei
A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
A címlapról
A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
Könyvajánló
A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.
Blogok, vélemények, olvasók írásai
Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.
Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei
Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.




