Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A social bullying elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet Budavári Fülöp

Az összes social media platformján több mint 200 ezer követővel rendelkező 23 éves Budavári Fülöp egy komoly társadalmi problémára hívja fel követői figyelmét. A fiatal influenszer már több hónapja posztol olyan tartalmakat Insta- és Youtube-oldalára, melyekkel az social bullying  (társadalmi zaklatás)  elleni küzdelemre szeretné felhívni a figyelmet. Aktivitása rengeteg rajongója figyelmét felkeltette, és egyre több hazai médium kíséri figyelemmel Fülöp példamutató kezdeményezését. Legutóbbi kampánya során kékre festette a haját, mely az Anti Social Bullying projectje logójának színvilágát tükrözte. 

Budavári Fülöp duci kisfiú volt, az osztály népszerűtlen tagjai közé tartozott, akinek bár voltak barátai, nem ő volt az a diák, akit elsők között hívtak el a házi bulikba vagy választották be a focicsapatba. Az influenszernek gyakran szóltak be testsúlya miatt, míg végül betelt nála a pohár, és úgy döntött, lefogy. A plusz kilók leadása csak az első lépés volt, ezt követte az izomépítés.

Sokat bántották tinédzserként

A közösségi oldalaival tudatosan két-három éve foglalkozó Fülöp úgy gondolta, szeretné ezeket a platformokat egy hasznos üzenet közvetítésére felhasználni, saját példája bemutatásával reményt és erőt adni azoknak, akiket valamilyen – online vagy offline - abúzus ér(t). 
A social bullying ellen fellépő kampányában tinédzserkori élményei is motiválják, melyekről többször is beszámolt már követőinek instás „kérdezz-felelek” bejelentkezései alkalmával vagy Youtube-videóiban.  „A fogyásom után is megmaradtak bennem azok a frusztráló érzések, amiket előtte éreztem. A társadalom mindig azt sugallta felém, hogy nem vagyok elég jó, valamiért rosszabbul nézek ki, valamiért nem lehet engem szeretni” – mesélt nehezen leküzdhető negatív érzéseiről egyik Youtube-videójában Fülöp, aki ügyel rá, hogy valós képet mutasson magáról közösségi oldalain, és ne csak mosolygós, rózsaszínfelhős tartalmakat posztoljon, hanem, ha a élet úgy hozza, a megrendítő, szomorú élményeiről is beszámoljon.
Bár többen is kértek tőle tanácsot, hogyan védekezzenek az őket ért bárminemű szóbeli (vagy akár tettleges) bántalmazás ellen, Fülöp csak saját tapasztalatait osztja meg másokkal, hiszen nem szakember. Az influenszer azonban ennél a pontnál mindig hozzáteszi, hogy sose mások kedvéért változtassunk magunkon, ő sem az őt ért kritikák miatt fogyott le, hanem azért, mert túlsúlyosan nem érezte jól magát a bőrében.

A bullying jelentkezhet az iskolában, családon- és párkapcsolaton belüli is, melyek ugyanolyan tolerálhatatlan viselkedésformák, mint az online zaklatás. Utóbbinál azonban sokszor egy hamis profil mögül pécézik ki az áldozatokat.

Kék haj, testre írt bántások

Fülöp több hónapos kampánya során, melynek messze még a vége, már testére írt néhány negatív, degradáló szót, melyekkel korábban akár őt is illették. Legutóbb pedig kékre festette a haját, mely az Anti Social Bullying projectje logójának színvilágát tükrözte.

Hiába viszonylag új jelenség az online bullying (a közösségi média térhódítása következményeként jelent meg), mégis rengeteg embert érint, elsősorban a fiatal, tinédzser korosztályt, akik az Instagram és TikTok leglelkesebb felhasználói. Fülöp szerepvállalása azért is lehet ennyire sikeres, mert koránál és influenszeri és közszereplői tevékenységénél fogva hiteles példája annak, hogyan lehet szembenézni a bántalmazókkal. Fülöp azokat a csatornákat és azt a nyelvezetet használja, mellyel a leghamarabb és a legeredményesebben közel tud kerülni a fiatalokhoz, hogy ne maradjanak egyedül, amikor úgy érzik, összeesküdött ellenük a világ.

Fülöp közösségi platformjait ezután is érdemes lesz figyelemmel kísérni, ugyanis a bullying elleni kampánya itt még nem ért véget, sőt. Több izgalmas, tanulságos tartalommal is készül még a közeljövőben. 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.