Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Nyolc pontból áll a Klíma- és természetvédelmi akcióterv, amelynek intézkedései megfelelnek a klímapolitika három elvárásának, miszerint hozzájárulnak a károsanyag kibocsátás csökkentéséhez, alkalmazkodást jelentenek az éghajlat változáshoz, valamint szerepük van a szemléletformálásban - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

A tárcavezető ismertette, hogy az akcióterv szerint július 1-jével megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását, és ugyanezzel a dátummal létrehozzák a Hulladékgazdálkodási Hatóságot. Az új hatóság feladata lesz a hulladék-gazdálkodási ágazat ellenőrzése, az illegális hulladéklerakók felkutatása és büntetése, illetve az ingatlantulajdonosok kényszerítése, együttműködésben az önkormányzatokkal, a hulladék eltávolítására.


Emellett betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, megvédik a hazai folyókat a külföldről ide érkező hulladékoktól. Elvárják a multinacionális cégektől, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazzanak, a következő 10 évben meghatszorozzák a naperőművek kapacitását, továbbá támogatják az olcsó elektromos autók megjelenését és használatát. Bevezetik a Zöld Államkötvényt, és minden újszülött után 10 fát ültetnek - sorolta a miniszter.


Palkovics László részletezte, hogy jövőre betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, és minden szükséges intézkedést megtesznek azért, hogy a tömegesen előforduló, egyszer használatos termékeket más, könnyen újrahasználható, újrahasznosítható termékek váltsák fel. Támogatják a vállalkozásokat az ilyen termékek fejlesztésére, gyártására. Lehetővé teszik az üveg- és műanyag palackok, valamint a fémdobozok visszaváltását, az újrafelhasználásra nem alkalmas hulladékot energiává alakítják át, hogy azt a magyar családok, magyar vállalkozások használhassák fel.


A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás során kiemelt figyelmet fordítanak a hazai vizek védelmére - mondta a miniszter, aki szerint nem engedhető meg, hogy a külföldről származó, folyókon keresztül ide érkező, felelőtlen környezethasználatból származó hulladék tovább károsítsa a természeti, nemzeti értékeket, folyókat, vizeket és azok élővilágát. 2021-ig 150 ezer hektárnyi védett természeti területen gondoskodnak az élőhelyek helyreállításáról és a megőrzés feltételeinek megteremtéséről. Az erdős terület 2030-ra 27 százalékra nő - tette hozzá.


Közölte: szigorúan fellépnek a multinacionális cégekkel szemben, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazzanak. A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) megújuló energiatermelését 32 milliárd forinttal támogatják. Környezetbaráttá alakítják a Mátrai Erőművet, annak lignites egységeit fokozatosan kivezetik, 2025-öt követően a széntüzelés leáll. A lignittüzelés fokozatos megszüntetésével párhuzamosan fejlesztik a földgáz alapú, illetve az olyan korszerű technológiákat, mint a napelemes áramtermelés, a villamosenergia-tárolás, illetve az erőmű hulladékégető kapacitásának növelése.


Az akcióterv szerint 10 év alatt hatszorosára növelik a napenergia-termelő kapacitást Magyarországon. A háztartások napelemes áramtermelését kedvezményes hitellel és a nettó elszámolás rendszerével támogatják. 2022-ig 3 ezer, 2030-ig legalább 6 ezer megawatt napenergia-termelő kapacitás üzembe állítását ösztönzik, kiemelten az egyéni fogyasztóknál, valamint a nagyméretű, erőművi energiatermelés területén.


Palkovics László hangsúlyozta, hogy 2030-ra az országban előállított energia 90 százalékban szén-dioxid-mentes lesz. A magyar energiastratégia alapja, hogy az áramellátás jelentős hányadát elsősorban atomenergia és napenergia biztosítsa. A magyar háztartásokat segítik, hogy saját maguk dönthessenek az energiafogyasztásuk mértékéről és időzítéséről. 2030-ig legalább 1 millió okos fogyasztásmérőt telepítenek.


Az akcióterv kiterjed a közlekedésre is: megreformálják az elektromobilitás ösztönzési rendszerét, nagyobb támogatását. Megteremtik annak lehetőségét, hogy a kis és olcsó autók nagyobb támogatást kapjanak. A megfelelő szolgáltatások kiépítése érdekében minden új építésű társas-, és irodaházban lehetőség lesz az elektromos autók töltésére. Emellett támogatják az alacsony és nulla kibocsátású járművek beszerzését a közösségi közlekedésben. Elindítják a Zöld busz programot, és megkezdték a klímavédelmet szolgáló zöld kötvény kibocsátásának előkészítését.


Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára megjegyezte, hogy a kibocsátási szint további csökkentése mellett kiemelt törekvés az energiabiztonság, a klímavédelem és a gazdaságfejlesztési céloknak az egymást erősítő összehangolása és a teremtett környezet megóvása, amelyet az akciótervben foglalt konkrét intézkedések segítenek elő.

(forrás: MTI)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.