Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Bécsben is bemutatták a 36. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) programját, amely idén április 8. és 24. között zajlik, a fókuszban Liszt Ferenc és Bartók Béla művészetével, valamint Kínával.

Az összművészeti fesztivál kiemelt visszatérő motívuma idén is Liszt Ferenc művészete, akinek alkotásait kortársain keresztül és modern értelmezésben mutatják be a fesztiválon. Megjelenik továbbá a programban a Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából rendezett tematikus év kínálata is. Az eseménysorozat külföldi fókusza idén Kína autentikus tánc-, opera-, zenei- és divateseményekkel - hangzott el a bécsi magyar nagykövetségen tartott sajtótájékoztatón.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a BTF-et szervező operatív testület elnöke kiemelte: a közép-európai régióban a BTF nyitja meg a fesztiválszezont. Mint elmondta, idén hangsúlyt kap a magyar és az európai kultúra közös megjelenítése, a hagyományos és a kortárs művészet összekapcsolása, valamint a kultúrák közötti párbeszéd elősegítése. Káel Csaba fontosnak nevezte, hogy Magyarországot jobban felfedezze magának az osztrák publikum, hiszen történelmileg sok a közös pont. Kiemelte: a kultúrakedvelő bécsi közönség számára Budapest földrajzilag közelebb van Salzburgnál, így a magyar főváros gazdag és vonzó kínálatára gyakran kell felhívni az ott élők figyelmét.

A művészeti életben szoros a kapcsolat a két ország alkotói között, így a fesztiválon idén is sok osztrák művész lép fel: többek között az ütővirtuóz Martin Grubinger; Martin Haselböck a Staatskapelle Weimar élén; a Mozarteumorchester Salzburg Baráti Kristóf hegedűművésszel és a tiszteletbeli osztrák: Ramón Vargas tenor. Szintén különleges kapcsolódási pont Kálmán Imre A chicagói hercegnő című dzsesszoperettjének bemutatója, amely eredetileg 1928-ban éppen Bécsben debütált.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezető igazgatója, az operatív testület tagja a sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt évek tapasztalatai alapján mintegy 200 ezer látogatóra számítanak. A fesztivál 17 napja alatt 45 helyszínen több mint 120 programot kínálnak, amelyek között három ősbemutatót, 12 magyarországi és további öt színházi bemutatót tartanak majd.

A fesztivál nem teljesedhet ki anélkül, hogy köztéri és szabadtéri megjelenés ne egészítené ki a nagy koncerteket és a színházi előadásokat. Zenészekkel és táncosokkal ünnepi menet vonul majd át Budapest belvárosán, a köztereken interaktív installációkat helyeznek el, ahol kortárs táncosok, zenészek és énekesek produkciójába lehet bekapcsolódni - emelte ki az ügyvezető igazgató.

A bécsi sajtótájékoztatón Ránki Dezső és Klukon Edit zongoraművészek játéka adott ízelítőt az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál Liszt- és Erik Satie műsorából.

Az osztrák vendégéjszakák száma Budapesten az elmúlt 5 évben 3 százalékkal nőtt, vagyis egyre több ausztriai turista utazik a magyar fővárosba - mondta Kovács Balázs, az Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviseletének vezetője a kulturális fesztiválok turizmusra gyakorolt kedvező hatásáról. A Magyar Turizmus Zrt. kampányai mind azt támogatják, hogy Budapest közeli és biztonságos úti célként jelenjen meg, hiszen a város még óriási tartalékokkal rendelkezik az osztrák piacon.

A Ruefa osztrák utazási iroda legutóbbi felmérése szerint tíz osztrákból kilenc idén is tervez külföldi utazást, amely alatt 20 százalékuk a tavalyinál több pénzt tervez elkölteni. E kutatás szerint Budapest tavaly került be először azon tíz legkedveltebb város közé, amelyek felkeresését tervezik az osztrák turisták.

www.btf.hu

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.