Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

            GE7A1118.jpeg  IMG_4996.jpeg

         Bernadett nyolc évig élt és alkotott a közel-keleti országban

Mi jut eszünkbe Szaúd-Arábiáról? Sokak szerint igazán zárt ország, pedig egy magyar művész számára ott nyílt csak meg igazán a világ. Lesz-Müllek Bernadett nyolc évet töltött a Közel-Keleten, ahol volt ideje a festészeti technikákkal kísérletezni.

„Soha nem találkoztam annyi izgalmas emberrel és olyan emberi történetekkel, mint Szaúd-Arábiában. A spektrum a királyi palotától a rakétatámadásig terjed” – mondja Lesz-Müllek Bernadett, aki férje munkája révén az energetikai szektor és az olajipar képviselőivel is megismerkedett.

2013-ban férjével együtt költözött a Szaúd-Arábiai Királyságba, ahol teljes mértékben a festői karrierjére koncentrálhatott.
A művész több művészeti show-n képviseltette magát, így szerepelt többek közt a 2019-es Dhahran Art Show-n is, ahol az egyik alkotása első helyezést ért el. Itt, Dhahran városában alapította meg a Lesz-Müllek Art független művészeti stúdiót is, 2019-ben.
„Szaúd-Arábiáról az európai emberben sokféle kép él. A sztereotípiával szemben nem minden szaúdi lakik palotában, rendkívüli gazdagságban, hanem a társadalom minden rétege megtalálható itt is. Egy másik tévhit szerint a szaúdiak törzsi körülmények között élnek a sivatagban, és műveltség tekintetében elmaradnak a nyugatiaktól. Valójában a szaúdi középosztály műveltsége vetekszik a nyugati emberével” – mondja.

A festőnőnek a magyarok megítélését illetően is szerencséje volt: szimpatikus, baráti népnek tartanak bennünket. A neme miatt sem érte hátrányos megkülönböztetés. Mint mondja, a szaúdi nők élete távolról sem olyan, mint ahogy a nyugati világban elképzeljük:
„A korombeli lányok szaúd-arábiai, illetve nyugati főiskolákon és egyetemeken tanultak, csajos partikat tartottak és a legdivatosabb designer ruhákat hordták. Büszkék a hagyományaikra, ugyanakkor nyitottak a különböző kultúrákra és a művészetekre, sőt, az ifjúság az önkifejezésen túl sokszor kitörési pontként is tekint rájuk, így rengeteg kiváló fiatal művésszel volt szerencsém megismerkedni.”

Az ideális festmény nem hivalkodó

Bernadett festészetét befolyásolta, hogy az iszlámban tilos, azaz „haram” az emberábrázolás, illetve a női arcok és alakok megjelenítése. Az ő műveiben is a növényi motívumok, a geometrikus formák, a nonfiguratív ábrázolások kerültek előtérbe. A mai napig vegyes technikával dolgozik, imád kísérletezni a különféle anyagokkal, így alkoholos és akril alapú festékkel, pigmentekkel, resinekkel is.
„Mindig foglalkoztatott a színekkel, a formákkal és a textúrákkal való játék. Látva a piaci rést és az igényeket, én is ebbe az irányba indultam” – mondja a művész, aki 2021-ben stúdiójával együtt hazaköltözött Budapestre, így akár személyesen is megtekinthetjük havonta változó festménykollekcióját.
Bernadett hazatérése óta is úgy találja, nem is olyan nagy a különbség a közel-keleti és a közép-európai ízlés közt. Általános vélemény, hogy az ideális festmény nem hivalkodó, inkább tükrözi a megrendelő kifinomult ízlésvilágát.

„Számomra a festészet az önkifejezés legfőbb módja: a művészeti dimenzióban az érzéseim életre kelnek és a vásznon megtestesülnek.”


A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.