Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 

Kontinentális viszonylatban a gázolaj a harmadik, a benzin pedig a hatodik legolcsóbb itthon.

    A benzinárstop csaknem 13 hónapig volt érvényben, ezalatt – a kormányzati intézkedésnek köszönhetően – egy átlagos magyar autós akár 400 ezer forintot is megspórolhatott az üzemanyagköltségen, hangzott el az M1 Híradójában.

Tavaly novemberben jelentette be a kormány, hogy üzemanyagár-stopot vezet be. Akkor 480 forintos áron fagyasztották be a benzin és a dízel üzemanyagok literenkénti árát, amivel az volt a kabinet célja, hogy megvédje az embereket a folyamatosan emelkedő költségektől.

 

Az üzemanyagárak ugyanis egy év alatt akkor már több mint 30 százalékkal emelkedtek, főként azért, mert a gazdaságok Covid utáni újraindulása miatt óriásira nőtt az energiahordozók iránti kereslet a piacon. A kőolaj ára például a négyszeresére emelkedett.

A kedvezőtlen piaci folyamatokat az orosz-ukrán háború csak tovább fokozta, ezért a kormány – hogy támogassa a családokat – többször is meghosszabbította az árstopot.

Az üzemanyagok európai ára az elmúlt egy évben szinte folyamatosan jóval több volt, mint 480 forint. Nyáron például az európai kutakon sokszor a hazai ár duplájával szembesültek az autósok.


A csaknem 13 hónapig érvényben lévő benzinár-stoppal jelentős összegekkel támogatta a magyar kormány az autósokat. Néhány napja a Mandiner közölt összeállítást, amiből az derült ki, hogy az intézkedésnek köszönhetően több százezer forintot spórolhatott meg egy átlagos autós.

A lap számításai szerint egy 40 literes üzemanyagtartájú autó esetén a hetente tankolók a benzinen csaknem 377 ezer, a dízelen pedig több mint 430 ezer forintot takarítottak meg. 2 heti tankolás esetén benzinnél 184 ezer, gázolajnál pedig 210 ezer forint volt a spórolás. Akik pedig havonta egyszer töltötték tele az autót 91 ezer forinttal fizettek kevesebbet a benzinért, a gázolajért pedig 103 ezer forintot.

Közben Brüsszel folyamatosan támadta a kormányt azért, mert a magyarok olcsóbban tankolhattak, mint az európaiak. Az Európai Bizottság a nyáron kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarországgal szemben.

A magyar kormány a végsőkig kitartott, de a hétfőn hatályba lépet Brüsszeli kőolajszankciók miatt meg kellett szüntetni a benzinárstopot.

Brüsszel szankciói Európa-szerte spórolásra kényszerítik az embereket, miközben Oroszország jobban viseli a válságot mint Európa – erről ifj. Lomnici Zoltán beszélt a Kossuth Rádióban. A Századvég jogi szakértője szerint a brüsszeli intézkedések eredménye lassan a 70-es évek olajválságát idézi.

„Nem látszik a logikus magyarázata még annak, hogy miért kell szenvedtetni az Európai Unió nemzeteit, miért kell olyan döntéseket rákényszeríteni a tagállamokra, amelyek nyilvánvalóan károsak, veszélyesek és hátrányosak a tagállamok polgáraira nézve” – fogalmazott az alkotmányjogász.


Kedd éjjeltől a benzin 641 forintba, a dízel pedig 699 forintba kerül literenként. A mostani árak ugyan magasabbak, viszont

Európában még mindig Magyarországon az egyik legolcsóbb tankolni.

Ugyanis a gázolajért csak Bulgáriában és Máltán kell kevesebbet fizetni, míg a benzin a 6. legolcsóbb itthon Európai viszonylatban.

Az üzemanyagár-stop kivezetése után a Mol-kutakon egy liter benzin 641, míg egy liter gázolaj 699 forintba kerül. Más benzinkutaknál ettől eltérhetnek az árak.

 

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.